okt 4, 2015

Kategória: Életmód, Kvintesszenciák

Mit várhatunk a Fejőgép hónaptól?

cow_plattenbau_cr

Talán sokak érezhették úgy, hogy a nyár után, a töltekezős, Kombájn uralta augusztus után a beköszöntő ősz a nyárias, majd hirtelen telibe őszbe váltó időjárásával kissé meredek lett. Hiába, a Mosógép amilyen fontos és hasznos, hogy megtisztítson bennünket a mocsoktól, annyira rázós lehet, hiszen sokszor érezhettük azt, hogy saját, titkolt lelki szennyfoltjainkkal kellett szembenéznünk. Most ennek a hónapnak vége, és ha lassan is száradunk, de azért egy kicsit frissebben, tisztább színekkel, élénkebb lelki öltözetben nézhetünk elébe a Fogas év utolsó két és fél hónapjának. De mit is várhatunk az októbert uraló Fejőgéptől? Rövid, havi jóslatunkból megtudhatjátok.

Míg a Mosógép mindenkit magába szippantott és centrifugális erejénél fogva alaposan megpörgetett, addig a Fejőgép hónapban nem leszünk ennyire alávetve sorsunknak. Talán az Interbútorikus Szopóág is a négy hétben kicsit kifinomultabb és részletezőbb lesz, nem a nagymosásra megy rá, hanem csak apránként szippantja le energiát azoknak, akiket majd boldogít, de azt is csak azért, hogy utána új energiák termelődjenek “lelkünk tőgyében”: hiszen szopón lenni rossz, de utána valahogy jobban értékeljük a kis dolgokat is. A Fejőgép, bár nagyon komoly szívóerővel bírhat, de nem cuppan rá akármire. Ez pedig azt jelzi, hogy most inkább a saját kezünkben tarthatjuk az irányítást, hiszen nem mindegy, hogy tehenet, kecskét vagy épp kandisznót szándékozunk lefejni. A fontos, hogy jól válasszuk meg, hogy mire használjuk energiáinkat, mert a Fejőgép bizony igen energikus kiegészítő jegy.

Amilyen energikus, épp annyira válogatós is a Fejőgép, ezért sokszor eshetünk ebben a hónapban a halogatás csapdájába, mert sokszor magunk sem tudjuk, hogy mit akarunk igazán, mi az, amire érdemes teljes erővel rácuppanni. Emiatt aztán sokan sokszor viselkedhetnek majd Pató Pálként, talán félve megtenni a sorsdöntő lépést, de ha rábírják magukat, akkor bizony a bátorság megtérül majd, és kiélvezhetik annak gyümölcsét. Érdemes tehát vigyázó szemeinket a naptáron tartani, hiszen ezek a sötétedő őszi napok gyorsan repülnek, ahogy egyre hamarabb köszönt ránk az éjszaka és egyre később ébreszt bennünket a sötétítő résein át arcunkba tűző nap. Mindazonáltal a Fejőgép, ha nehezen is választ, de akkor jó ízléssel: igenis érdemes kihasználni most a kuponos napokat, vállalva az ezzel járó rohanást, cipekedést és tömeghisztériát, ésfelfrissíteni lakásunk berendezését vagy ruhatárunkat, mert most stílusosabban vásárolhatunk, és mivel ez a jegy az anyagi gyarapodást is támogatja, még pénzt is megtakaríthatunk a jól választott kedvezményekkel.

Azért ne feledjük azt se, hogy a Fogas éve van, tehát most nem a fizikai, hanem a szellemi gyarapodás kerül előtérbe. Ez különösen igaz lehet erre a hónapra, amikor sokan növelhetik tudásukat. Emiatt érdemes akár olyan állásokat megpályázni, amihez talán kicsit kevésnek érzik magukat, mert az esélyt a Fejőgép fokozza, hogy felvegyék őket a kívánt pozícióba és új területekbe tanuljanak bele. Érdemes lehet akár egy új nyelv tanulásába is belekezdeni, vagy korábban csak fél szívvel művelt hobbinkat nagyobb lelkesedéssel elővenni, komoly erőket fordítva rá, mert ki tudja, lehet, hogy egyszer ebből lesz majd új állásuk vagy akár saját vállalkozásunk.

A lényeg tehát, hogy ha nehezen is, de merjünk dönteni, merjünk valamilyen irányba elindulni, bármilyen ijesztőnek vagy nehéznek is tűnhet, már csak azért is, mert a Fejőgép szívós, és bizony ha már ráléptünk egy útra, addig le nem térünk róla addig, amíg el nem érkeztünk rajta Smaragdvárosba. Igaz ez a magánéletre is: merjünk határozottan, szívünk parancsára választani egyetlen egyvalakit, és hagyjuk most a szóba jöhető többi választást. Most csak egy cél, egy ember legyen szemünk előtt és ha kicsit zűrösnek is tűnik a helyzet, nem kell visszariadni már csak azért sem, mert ez a kiegészítő jegy támogatja a hm…szájjal kapcsolatos élvezetek kifinomult művelését is. A Fejőgép, bizony, kevésbé intellektuális, ellenben annál érzékibb kvintesszencia. Érdemes tehát a hűvös őszi éjszakákat felmelegíteni némi testi örömmel és ha azt nem egy másik ember révén leljük meg, akkor forduljunk a gasztronómia irányába.

A Fejőgép hónap jelszava legyen tehát az, hogy bátraké a szerencse, avagy a szívóerő, azaz ha korábban keményen dolgoztunk, avagy belevetjük magunkat valami újba, akkor a várt eredmények most már tényleg nem maradnak majd el, hiszen ez a kilencedik, azaz az utolsó kvintesszencia a sorban. Érdemes tehát bekapcsolni azt a motort, keresni egy szimpatikus tőgyet és szívóerőre fel!

 

Válasz írása