okt 9, 2016

Kategória: Heti jóslatok

Jóslatok október 10-től 16-ig

cold-vineyard-1513841-638x417
A múlt heti Szagömlés elhozta nekünk a hideget is, remélhetőleg most, hogy több Élveteg és Aktus nap is lesz, legalább a hangulat forrósodik egy kicsit – és nem azért, mert felforrnak az indulatok.

A Járókáknak a családjuk okozhat most elfoglaltságot, aminek az lehet az oka, hogy talán elhanyagolták őket az elmúlt időben, vagy épp ellenkezőleg. De a lényeg az, hogy most nehezen találják az egyensúlyt a rokoni és a szakmai kötelezettségek között. És ez a hét legkevésbé a szórakozásról fog szólni. Sajnos ki kell bírni, viszont a jövő hetet már nyugodtabban kezdhetik és végre gondolhatnak majd magukra is.

A Szagelszívóknak a héten sok lesz a jóból, még szerencse, hogy ők nem azok a másnaposságra és gyomorbántalmakra fokozottan hajlamos, érzékeny lelkű egyedek. Amilyen kópék ezen a héten, az összes élvezetbe szemöldökig merülnek, az összes édes bűnben megátalkodnak és a végén az összes bűnbocsánatot elnyerik. Azért a szerencsejátékkal szerdán, a felelőtlen bujálkodással pedig pénteken és szombaton jobb, ha vigyáznak, már ha nem céljuk az utódnemzés. Mert akkor viszont mindent bele!

A Pelenkázóasztalok napja a héten a Vastüdővel áll együtt, ezért ők egész héten a rádiót hallgatják, mert azt hiszik várják, hogy majd valaki nekik fog számot küldeni. Ha nagyon nem, akkor vegyék fel pénteken a kagylót, és kérjenek ők számot egy másik embernek, de előtte azért szóljanak az érintettnek is. A mariachi stílusú, ablak alatt elkövetett szerenádra azonban a legjobb nap a szombat: akkor tutira magával szippantja majd az illetőt.

A Kanapék ezen a héten igen változó hangulatúak lehetnek, aminek elsődleges oka most kivételesen nem a többi ember, hanem az, hogy egy kicsit elbizonytalanodnak a saját elveiket, értékeiket illetően.  A hét a belső tipródásé, ezért amit mi javaslunk az az, hogy ezt segítendő, inkább jósoljanak maguknak kártyával, mert azt úgyis mindenki a saját módja szerint értelmezi és eközben rájöhetnek arra, hogy mit is akarnak ők igazából; cigánykártyát már a százforintosban is lehet kapni, de számtalan weboldalon találnak online tarot jóslást is.

A Főnöki bőrfotelek sandán mosolyognak majd egészen péntekig, hiszen senki nem tudja, mit terveltek ki aznapra. Ha még semmit, akkor itt a nagyszerű alkalom, találjanak ki valami kellemes kis programot, és ne mondjanak róla senkinek semmit, csak azt, hogy aznap más programjuk van. A titkolózás valahol az élet sava-borsa, egy ilyen kis huncutság pedig jól fog esni nekik, főleg, hogy a figyelem középpontjába vonzza őket, ami hét végéig kitart.

A Hokedlik életét a héten felforgathatja a napjukkal együttálló Rotációs kapa, csak kapkodják a fejüket, hogy hopp, egy számla, egy kockázatos tárgyalás, egy soha össze nem jövő randevú. Ez nem az ő hetük, a nagy, súlyos bútorjegyű napokon könnyen kisodródhatnak. Jobban teszik, ha valami pozitívra állítják az agyukat, akár giccses magazinok olvasgatásával, és csütörtökön lazítsanak a barátaikkal egy kávé és egy süti mellett. Néha ilyen is kell, a kutyaharapást szőrivel taktika most nem jó ötlet.

A Franciaágyak már megint úgy érzik, hogy ők az egyetlenek, akiknek el kell végezni a piszkos munkát, ráadásul ezen a héten a napjukkal együttálló Szemétledobó bűzét is szagolniuk kell még. Keressenek szövetséget azokkal, akik most ugyanúgy le vannak hangolva, mint ők. Kaparják össze egymást, és akkor szépen zöld ágra vergődnek majd, egységben az erő, mindenki egyért, tugedör förevör, satöbbi.

A Rekamiéknak érdemes ezen a héten társadalmi, közösségi munkát vállalniuk, vagy ha azt nem is, legalább sétáltassanak kutyát, vagy helyezzenek ki madáretetőt. Ezen a héten az állatokra amúgy is jobban rá lesznek hangolva, mint ez emberekre, mintha értenének a nyelvükön. Ez ellensúlyozza majd azt, hogy a héten valaki megbánthatja őket, és mint tudjuk, emberharapást kutyával…

A Zsúrkocsikról ezen a héten minden lepattan. Nem is nagyon lehet majd velük beszélni, önfejűek és kezelhetetlenek lesznek. Ilyenkor főleg a súlyosabb bútorjegyűeket bosszanthatják majd akarva-akaratlan, nem érdemes tehát nagy beszélgetéseket vagy anyukájuknak hosszas élménybeszámolót időzíteni mostanra, viszont megtalálják a Fogasokat, Hokedliket, Csőgörényeket, akikkel a csütörtöki Hokedli napon tudnak a legjobbat bandázni.

A Szobainasok  emeljék fel a csomagjukat, akármilyen nehéz is, és utazzanak el. A környezetváltozás most kivételesen jó hatással lehet rájuk. De fontos, hogy akárhova is mennek, mindig tartsák be a helyi illemszabályokat, mert ha nem teszik, akkor bizony csúnya, anyagilag is fájó büntetés lehet a vége. Például még véletlenül se gyújtsanak rá buszmegállókban.

A Bárszékek a héten a napjukkal együttálló Körfűrésszel vágnak vissza a múlt heti Szopóágnak, így pazar, nagyon aktív hétre számíthatnak, hiszen mindig lesz, aki feladattal látja el őket. Ők persze csak a pörgést és önnön hasznosságukat fogják megérezni ebből, és ha mindent jól csinálnak, akár vállveregetésre, díszoklevélre, elismerő szavakra, a szerencsésebbek pedig fizetésemelésre is számíthatnak. Micsoda újjászületés az elmúlt hét megpróbáltatásai után!

A Dohányzóasztalokat annyira letörte az előző hét széljárása, hogy most nagyot akarnak alkotni. Sajnos ebben nem bátoríthatjuk őket, inkább rendezzék a soraikat és óvakodjanak a szombati Kombájntól. Inkább vigasztalódjanak sütivel, vásárolgatással, vagy bármivel, ami a szívüknek kedves. És tartsák szem előtt, hogy a következő héten két nap is áll majd az ő jegyükben, addig bírják ki valahogy akkor is, ha a tétlenség megőrjíti őket.

ejjeli_s

 

 

 

Az Éjjeliszekrényeket a múlt démonai kísérthetik még mindig: úgy érzik, az életük tele van elvarratlan szálakkal. De gondoljanak bele igazán, hogy ez nem inkább csak félelem-e? Kérdezzenek meg valakit, akár egy most amúgy is szókimondóbb Tolóajtós szekrényt: azt fogják mondani, hogy az Éjjeliszekrény már rég tovább lépett. Tovább és előre. A múlt az múlt, a jövőbe meg nézzenek pozitívan. És akkor már igyanak meg egy Unicumot is.

A hét igazságosztói most a Tolóajtós szekrények lehetnek, akik a héten a napjukkal együttálló Kombájn hatására olyan eszközökre is szert tehetnek, melyek nem éppen tisztességesek. Az alaposságuk gyümölcseként most olyan információkra is szert tehetnek, melyekkel sakkban tarthatnak másokat. Javasoljuk azonban, hogy óvatosan, mert ha rosszul sül el, akkor nem biztos, hogy túlélik az ellencsapást.

A Fogasok szeretni fogják ezt a hetet, hiszen az csupa súlyos karakterű nappal lesz tele. Talán csak csütörtökön tudnak majd elszállni egy kicsit, de figyeljenek oda, hogy ezt ésszel tegyék, és csak az élvezetek terén, ne a komoly dolgokkal. A többi napon elő az eddig halogatott nagy döntésekkel, projektekkel, telefonhívásokkal! Ki tudja, mit fognak profitálni mindebből…

Az interbúrorikus szopóág sajnos ezen a héten sem lesz kíméletes, és most szegény Kutyaólakat sújtja majd: a kutya sem megy szívesen olyan kutyafuttatóba, ami nélküle is tele van kutyagumival. Javasoljuk, hogy pihengessenek, polcolják fel a lábukat és tegyék félre a fogyókúrát, ha épp benne vannak. A semmittevésnek is megvan az ideje, a meló várhat egy kicsit.

Válasz írása