aug 22, 2016

Kategória: Heti jóslatok

Jóslatok augusztus 22-től 28-ig

fishes-from-greece-1525941-640x480

 

A héten három Szagos nap is lesz, amit a duplázó Franciaágyaknak hol sikerül ellensúlyozni, hol nem. A többségnek nem lesz sok nyugalomban része, de akkor szép az élet, ha zajlik, és a Tolóajtósok is túlélik majd az Interbútorikus Szopóágat.

A Járókák a héten rendet csinálnak maguk körül, ha tetszik, ha nem. Bár ezen a héten nem csak ők dupláznak, hanem a Franciaágyak is, nekik mégis jobb kiegészítő jegyeket sikerül most kifogni a kemény munkához és a várva várt sikerekhez. Ennek köszönhetően már a hét elején felhívják magukra a figyelmet valamilyen komoly szakmai teljesítménnyel, és határozottan lépnek fel a munkát szabotáló kollégák, a negatív hozzáállás és a hülye ügyfelekkel szemben: ha kell, odateszik a lábuk az ajtóba, amit rájuk akarnának csukni és abban bizony nem lesz köszönet.

A Szagelszívóknak ugyan nem lesz napjuk a héten, mégis jó formában lesznek szellemileg a héten. Ez nagyon örvendetes, ugyanis vannak restanciáik, amiket lassan, a nyár végének közeledtével meg kellene oldaniuk. Használják ki, hogy a héten könnyebben birkóznak meg a problémákkal, pihenésképp meg javasoljuk a rejtvényfejtést a vécén vagy a kanapén ülve, mint kikapcsolódást, de nem kell annyira erőlködni: megteszi az egyszerű skandináv is az olasz helyett.

Az Pelenkázóasztalok a héten csak egy kávét kérnek: hátradőlnek és nézik, hogy rendeződik át a bútorkörnyezetük. Ne csodálkozzanak, ha mindenki őket keresi a problémájával, örömével, bánatával, banános túrótortájával… Ők persze ezt roppantul élvezik, nem is csoda, hiszen társasági emberek. A hetet megfejelhetik egy jó kis péntek esti programmal, a napjukkal együttálló Kombájn ugyanis nagyon meglátszik majd a kisugárzásukon, és mivel a szombat a Franciaágy jegyében áll, még némi huncutkodás is összejöhet.

A Kanapéknak ezen a héten nem kell kellemetlen meglepetésre számítaniuk, viszont napjuk a Fejőgéppel áll együtt, úgyhogy itt az ideje kinyomogatni a régi tubusokat és egy kis vasárnapi sziloplasztozás meditációs zenére csodát lehet. A fürdőszoba soha nem lehet elég rendezett, így fontos a rések eltüntetése, úgyhogy elő azzal a kinyomópisztollyal. A konyhai mosogató környéke se maradjon ki, és a penész irtása is jó hatással van az egészségre, pontosabban a penész károsít bennünket, tehát ha nincs penész, akkor nincs gond se.

A Főnöki bőrfotelek emésztésének a vagdalt húsok, apróra vágott zöldségek tesznek most jót, ugyanis haljamosak lehetnek a héten a meggondolatlanságra, és ha nem jól rágják meg a falatot, az egészségtelen. Ennek a kapkodásnak az lehet az oka, hogy a családjukból kellemetlen megjegyzésre, vagy akár elmarasztalásra számíthatnak. Persze magukra veszik és benyelik, csak épp ezzel maguknak ártalak, hiszen a nyugtalanságuk ettől még megmarad. Inkább beszéljék meg valakivel, aki segít végigrágni, hogy mit is akartak mondani valójában.

A Hokedliket nagyon ledominálja a hét bútorállása, ezért most igazán úgy fogják érezni, hogy őket mindenki csak bántja. A szokottnál is érzékenyebbek lesznek, igyekezzenek tehát felkészülni erre, engedjék tele a fürdőkádat jó forró vízzel, készítsenek elő egy üveg vörösbort és zokogjanak egyedül a gyertyafénynél. Néha ilyen is kell, engedjék ki végre a gőzt, és gondoljanak arra, hogy ennek a hétnek is vége lesz.

A Franciaágyak az előző heti Szopóág miatt most eléggé felbosszanthatják magukat ahhoz, hogy megszabaduljanak a hosszú idők alatt felhalmozott sok felesleges vacaktól, ehhez pedig a jegyükben álló két nap és az azokkal álló Szemétledobó és Mosógép ad extra lendületet. Hajrá, csak bő nyállal, amilyen vehemenciával gyűjtögettek! A kiadós selejtezés nem csak hatalmas megkönnyebbülést fog hozni, hanem új lendületet is adhat ahhoz, hogy eddig csak magukban dédelgetett vágyaikat elérhető célokként kezeljék és meginduljanak az irányukba.

A Rekamiék ezen a héten kicsit mellőzve érzik magukat, mert mások most a munkával vannak elfoglalva, ők pedig annyira nem szeretnének most elfoglalva lenni. Ha nem vigyáznak, már a hétfői Járóka napon összetűzésbe keveredhetnek felettesükkel, pontosabban aznap komolyabb, kritikus hangvételű beszélgetésben lehet részük, de fontos, hogy ne szívják mellre, és próbálják észre venni a mögötte rejlő jó szándékot.

A Zsúrkocsiknak a héten nem terem babér, hacsak nem termesztenek saját maguknak. Néhány szobanövény most jelentősen javíthatja az ő és környezetük közérzetét, ami igazán jól jön ezekben a vészterhes napokban, ahol az Aktus és Szagos napok túlsúlya miatt alacsonyan szállnak majd a konfliktushelyzetek. Ha azon aggódnak, hogy náluk minden kipusztul, akkor tekintsék a projektet rövidtávúnak, higgyék el, jót fog tenni. A kertészek pedig segíthetnek az igénytelen növények kiválasztásában.

A Szobainasoknak ezen a héten nagy szükségük lehet mások támogatására, érdemes azonban olyan irányokból keresni szövetségeseket, ahonnan máskor nem szoktak. Például a Franciaágyak nagyon aktívak a héten, más kérdés, hogy kicsit radikális tanácsokat osztogathatnak, így érdemes vigyázni, nehogy túlzásokba essenek. Alapvetően a karrierjükre érdemes fókuszálniuk, nem az érzelmi életükre, mert a sok Szagos nap sötét felhője akár a Franciaágy takarói alatt is kellemetlen illatokat kelthet, és akkor lőttek a romantikának.

A Bárszékeknek a héten gondjuk támad azzal, hogy mit helyezzenek az első helyre a feladataik közül. Mintha összezavarodtak volna, pedig ez rájuk nem jellemző. Sajnos nagy a nyomás a munkahelyükön, és a sok stressz miatt nem tudnak mindig tisztán dönteni. Erről a Szagos napok tehetnek, amelyekből három is lesz a héten, de szerencsére a szintén duplázó Franciaágy választ ad arra, mivel lehet a munkahelyi stresszt ellensúlyozni: ha nincs kivel összebújniuk, akkor könnyen lehet, hogy most szert tesznek valakire, csak bátran, ahogy szokták.

A Dohányzóasztalok féktelen hiúsága újra elkezdi szedni áldozatait az ellenkező nem körében, hiszen a rosszul hangolt Aktus napok előhozhatják belőlük a Casanovát. Nem a szex érdekli őket, nem az érzelmek, hanem csakis az, hogy behódoljanak nekik. Ennek valahol van előnye is, hiszen a visszautasítás lepattan róluk, viszont ne csinálják túl sokáig, mert visszaüthet a jó hírükre, és lám, a hiúságuk látja végül kárát. Aki esetleg már megállapodott, és nem kenyere, hogy kis flörtöléssel dobja fel az egóját, most könnyen kalandorrá válhat a munkahelyén, amit nem javaslunk, mert egy rosszul megjátszott dupla vagy semmi miatt könnyen a főnök elé kerülhetnek.

ejjeli_s

 

 

 

Az Éjjeliszekrényeknek ezen a héten baráti és kollegiális kapcsolataira kell nagyobb hangsúlyt fektetniük, ugyanis most előjöhetnek kisebb-nagyobb személyi ellentétek, amiket nem szabad félvállról venni, mert később csak nagyobb gond származhat belőlük. Bár az Éjjeliszekrények kerülik a konfliktusokat, de most muszáj lesz leülni és beszélgetni másokkal. Készüljenek fel, hogy nem lesz rövid. Csináljanak egy nagy kancsó limonádét és cukrozzák meg, akkor nem kell majd fancsali pofával távozniuk a beszélgetésről.

A Tolóajtós szekrények számítsanak arra, hogy ezen elkapja őket a rettegett Interbútorikus Szopóág. Valahogy nem sikerülnek most a dolgaik, de fontos, hogy mint egy jó Vastüdő, ne adják fel, hiszen az ő erejük a megingathatatlanságukban rejlik. Jó eséllyel a szombati Franciaágy-Szemétledobó hozhat egy kis felfrissülést, főleg, ha a múlt heti szopóágas Franciaágyak példájára nekiállnak kidobálni a felesleges ballasztot az életükből. Persze némi könnyebbséget adhat az is, ha sok időt töltenek a szabadban: tessék menni piknikezni, de előtte alaposan megnézni a radarképet, nem lesz-e zivatar.

A Fogasok a héten nagyon be fognak gajdulni, hiszen a napjuk a Rotációs kapával áll együtt: most róluk szól minden, de akkor is, ha nem akarják. Mint mikor véletlenül túl hangosan sikerül suttogniuk, és az egész terem hallaná, amit csak a mellettük ülőnek akartak mondani. Pénteken vigyázzanak, mert a Pelenkázóasztal-Kombájn napon csúnyán beéghetnek, ha túl hamar kezdik el a hétvégét. Vasárnap bejöhet valami, amit már régóta dédelgetnek: ez igaz a párkapcsolatokra is.

A Kutyaólaknak ajánljuk figyelmébe, hogy nemzetközi tévéadókon a magyarok adójából olyan, Budapestet népszerűsítő reklámfilmek mennek, amik a magyar fővárost Európa fő fürdővárosaként mutatják be. Mi úgy gondoljuk, hogy inkább a fürdők vize, mintsem a Kutyaólak agyvize forrjon, úgyhogy használják ki a héten hazánk termálvizeit, és áztassák meg kicsit fáradt izmaikat, mert a feltöltődéssel csak jól járhatnak.

Válasz írása