aug 15, 2016

Kategória: Heti jóslatok

Jóslatok augusztus 15-től 21-ig

bench-1-1176767-640x956

 

Augusztus olyan hónap, ahol feltűnik a jellegzetes Zsúrkosi-Szagelszívó-Zsúrkocsi szendvicsszerű együttállása, ráadásul még a Rekamié is a Csőgörénynel áll együtt.

A Járókáknak most érdemes venniük egy ventilátort. Hiába áll nekik szexin a legyező, olyan meleg lehet, hogy az már nem elég, gépi segítség kell majd. Bár ők alapvetően gondoskodó és türelmes karakterek, a héten náluk is elszívhatja a Szagelszívó a jó levegőt, és így elszakadhat náluk a cérna, úgyhogy ne várakoztassuk meg őket, ha nem akarunk műsort. Cserébe, a Zsúrkocsi napoknak köszönhetően most egy-két jutalomfalattal könnyen lecsitíthatjuk őket.

A Szagelszívók számára ideális a bútorállás ahhoz, hogy a héten pénzügyekkel foglalkozzanak, ugyanis Mosógéppel álló napjuk a hullámzó tőzsde ellenére is kedveznek most a befektetéseknek. Kaparják elő a rég elásott bankbetéteket és gondolkodjanak el, hogy kedvezőbb konstrukciókra váltsák. A családjuk, párjuk részéről is elismerés érheti őket ha azt látják, hogy komolyan foglalkoznak a pénzügyekkel és nem csak sodródnak az árral.

Az Pelenkázóasztaloknak a héten javasoljuk az olcsó, rövidtávú élvezeteket, egy új körömlakkot, kindertojást, vagy akár egy jó kis szórakoztató ponyvaregényt, ezekkel pont elfoglalják magukat a hét végéig. Befigyelhet egy-egy futó kaland is, amelyeket a Zsúrkocsi napok gurítanak eléjük tálcán, ezeket viszont ne vegyék túl komolyan, hiszen a két Zsúrkocsi közt alattomosan megbújó Szagelszívó nap nem kétséges, milyen meglepetéseket tartogat…

A Kanapéknak, ha van jogosítványa, akkor inkább dugják el. Ha még nincs, akkor maradjanak ki az autósiskolából, és inkább a legújabb GTA-t tegyék fel most a gépükre. A hőségben megkergülnek a sofőrök, így közlekedés most veszélyt tartogathat a Kanapék számára is, ezért most ne siessenek sehová és semmiképp se menjenek át a piroson akkor sem, ha nem jön semmi. Mivel ilyenkor gyakoribbak a dugók és a fennakadások, nem érdemes olyan programokat szervezni, ahonnan nem lehet elkésni. Inkább most mászkáljanak a kanapén fekve, a képzeletükben.

A Főnöki bőrfotelek ne akarjanak a héten táncolni, mert a bútorállások nem kedveznek most a mozgáskoordinációnak: lesz Kombájn és Szagelszívó is, ráadásul az ő napjukon a Csőgörény is kifejti áldásos hatását . Talán még a séta az egyetlen, amiből nem lehet bajuk, ha a lábuk elé néznek. Bár a Főnökik ritkán esnek el, de ha mégis, akkor baromi nagyot zúgnak. Ez a hét nem száguldás-Porsche-szerelemé lesz, hanem a rozsdás csavarok olajozásáé.

A Hokedliket a héten sokan fogják utálni, hiszen ők rezzenéstelenek maradnak, mintha ismernék a sebezhetetlenség kódját és nem átallnák be is ütni azt a játék legelején. Játsszanak nyugodtan kisebb tétekben, ha például valami alkohol a tét, a buli végére ők lehetnek a legkevésbé szomjasok, és a pénztárcájukat is kímélhetik, a nagyobb befektetésektől és kockázatoktól azonban jobb óvakodni, ha túl sok Zsúrkocsi nap van a héten, ahogy most is.

Az interbútorikus szopóág rettegett eljövetele most szegény Franciaágyakat sújtja, akik mintha megkukultak volna. A Zsúrkocsi napok hatására inába száll a bátorságuk, a Szagelszívó nap pedig a koncentráló képességket téríti el, így nem lesznek valami hatákonyak a munkahelyükön. A párt kereső Francik most kicsit olyanok lesznek az udvarláshoz, mint egy óvodás gyerek, aki nem tud két értelmes szót kinyögni, vagy a legsármosabb udvarló leglehengerlőbb szövegére is csak egy hülyepicsás nyerítést tud reagálni. Ez pedig valahogy nem az igazi.

A Rekamiék napja a héten a Vastüdővel áll együtt, ráadásul vasárnap, ami miatt most olyan kinyilatkoztatásokra vetemedhetnek, amikkel meghökkentik környezetüket, akiknek rá kell jönniük, hogyha jót akarnak maguknak, akkor jót kell hogy akarjanak a Rekamiéknak is. A Rekik pedig örülnek, hogy erőszak és tolakodás nélkül is célba érhetnek. Úgyhogy ne féljenek most megosztani az ötleteiket és meglátásaikat, mert jó dolgok is kisülhetnek belőlük a következő napokban.

A Zsúrkocsik szeretni fogják ezt a hetet, hiszen az csupa súlyos karakterű nappal lesz tele, de az ő két napjuknak is megfelelő nyomatékot ad a velük együttálló Kombájn és Fejőgép. Talán csak csütörtökön, a Szagi-napon tudnak majd elszállni egy kicsit, de figyeljenek oda, hogy ezt ésszel tegyék, és csak az élvezetek terén, ne a komoly dolgokkal. A többi napon elő az eddig halogatott nagy döntésekkel, projektekkel, telefonhívásokkal! Ki tudja, mit fognak profitálni mindebből…

A Szobainasok meglepően kötelességtudóak lesznek a héten, és ezúttal az „én bezzeg csinálok valamit csesszétekmeg” magánszám is elmarad. Inkább csendben, szorgosan végzik a dolgukat, mint egy Éjjeliszekrény. A héten hivatalos ügyeinek is végére járhatnak, mert most talán nem fárasztják őket annyira a paragrafusok, mindennek részletesen utána olvasnak, és röhögve hagyják el az adóhatóság épületét.

A Bárszékek kicsit mindig zsonganak, ha túl sok a Zsúrkocsi nap, el is lesznek szállva a héten, munkahelyükön gyakorlatilag használhatatlanok lesznek emiatt. Semmi gond, ők fenemód élvezik ezt, csak igyekezzenek nem a főnökük elé kerülni és kibekkelni valahogy ezt az időszakot. Főleg a szerdai Szagi-Mosógép fenyegethet egy ellenőrzéssel, ami elronthatja a hétvégi közös meditálással egybekötött magasröptű összejövetel orgiává fajulásának esélyeit.

A Dohányzóasztaloknak a héten jó szolgálatot tehet pár jégkocka…ha azt az alsóneműjükbe teszik, ugyanis ezen a héten a libidójuk a plafonon lehet, és ami rosszabb: ennek hangot is adnak. Ha nem akarnak közröhej tárgyaivá válni, akkor sürgősen tegyenek valamit, mert a nemi gerjedelmet világgá kürtölni nem túl illedelmes dolog. Vegyenek leckét egy Rekamiétól inkább az úrias viselkedés témájában, ugyanis sokkal hatásosabb, ha kimérten viselkednek, mert aki akarja, az úgyis megérzi a bent tomboló energiákat. Egyszóval álcázzák külső hűvösséggel most a lángoló ágyékukat.

ejjeli_s

 

 

 

Az Éjjeliszekrények számára a hét egy új lehetőséget tartogat, legyen szó szerelmi vagy munkaügyekről. Hogy melyik jegynek köszönheti, azt mi se tudjuk, azonban túl szép lesz a dolog ahhoz, hogy elsőre elhiggyék. De mint tudjuk, a tett halála az okoskodás: márpedig a derék Éjjeliszekrények inkább a fejüket használják, mintsem a lábukat ha lépni kell. Ne tegyék, inkább ugorjanak az ismeretlenbe és élvezzék a szabadesést.

A Tolóajtós szekrények a napjukkal együttálló Rotációs kapa lendületétől hajtva túlvállalhatják magukat, és olyasmire is igent mondanak, amit pedig szívük szerint nem tennének meg, de nem akarnak konfliktust. A hét végére azonban annyira kifáradhatnak, hogy épp csak magukról feledkeznek meg. Maradék erejükkel, javasoljuk, menjenek el egy étterembe (a pénz most nem számít, azért dolgoztak egész héten, nem?) és végre rendeljenek ők. Ha hideg a leves, küldjék vissza, hiszen akkor ott ők a vendégek és az ő kívánságuk a fontos (elvileg, hiszen a magyar vendéglátás, eh…de azért vannak jó helyek is elvétve).

A Fogasokre furcsa hatással lehet a Zsúrkocsi-Szagi-Zsúrkocsi szendvics a hét közepén, így ők a következő napokban ízetlen tréfákkal próbálják meg szórakoztatni környezetüket. Talán túl sokat nézték a Jackasst vagy South Parkot? Egy szóval: most képzeletük messzebb gurul, mint amennyire környezetük azt követni (és tolerálni) tudja. Sajnos a mértékkel lehetnek gondjaik, ezért fontos, hogy ha már mindenáron szórakoztatni akarnak, ne a fontos emberek előtt tegyék, hanem a haverokkal.

A Kutyaólak ezen a héten sajnos gályarabságnak fogják érezni a mindennapjaikat, ugyanis túl nagy csábítást jelent majd a héten a két Zsúrkocsi napból áradó kajaszag, mégsem részesülhetnek a javakból a túl domináns bútorállás miatt. Kicsit olyan lehet ez, mint ha visszamennének az óvodába, ahol anyu határozza meg a csokoládé-fejadagot, ami mindig kisebb mint amit kívánnának. Ha nagyon elfáradnának, gázoljanak térdig a Dunába vagy egyéb folyóba, patakba. Alámerülni nem kell, veszélyes is, de a lábáztatás garantáltan felfrissíti őket.

Válasz írása