márc 13, 2011

Kategória: Bútorjegyek

Hokedlik, elő az asztal alól!

„Volt egy úr, lakhelye Mozambik,
fenéken harapták a zombik.
Faggatták: »Nagyon fáj?«
Azt mondta: »Ugyanmár.
Eleve is volt már azon lik.«”

(Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen)

Csak azért mondom hogy a Zsúrkocsi a legeslegnyuszibb jegy a Bútorhoroszkópban és nem a hokedli, mert a Zsúrkocsi a kerekei miatt könnyebben mozog odébb, míg a hokedli lábai eliszkolás közben időnként fel-felkarcolhatják a padlót.

Pedig egyébként a Hokedlik cukik, meg rendes emberek, meg minden.

De valamiért ők is félnek. Ők nem annyira a saját hülyeségeik miatt, hanem másoktól. Ami elég ellentmondásos helyzet, hiszen elemi szükségük van arra, hogy használják őket, de valahogy ha rájuk kerül a sor, hogy mutassák meg, mit tudnak, hirtelen megijednek a felelősségtől. A Hokedli persze akkor érzi jól magát, mint tipikus segg-hely jegyű, ha van rajta valami. Ha valamit viselni kell, ha kapnak egy problémát, amit meg kell oldaniuk. És ebben a Hokedlik amúgy nagyon jók. Mondjuk nem úgy, mint a Pelenkázóasztalok, akik sokszor úgy csinálnak meg valamit, hogy csak elkezdenek bohóckodni a problémával aztán csak sikerül valami, vagy a Dohányzóasztalok, akik nagy nehezen állnak a rá a cselekvésre, de akkor gyorsan és hatékonyan, hidegvérű profi módjára oldják meg a dolgokat.

A Hokedli az meg minden cécó nélkül csinálja, aztán ha kész, néz fel a gazdira, hogy tessék elhajítani még messzebb a labdát, hadd hozza vissza onnan is.

Mivel mindig mástól várják, hogy mi történjen, hogy mit csináljanak, igazából a Hokedlik maguk sem igazán tudják, hogy mifélék. A Hokedli végtelenül sokoldalú jegy, ráadásul önzetlen, talán túlságosan is. A Hokedli naggyá tesz, magasra emel…de mindig csak másokat. Mintha totális egóhiányban szenvedne, tökéletes megvalósulása a buddhizmus meg a többi vallás rögeszméjének, hogy az én, az egó, a tudat rossz, köpöd ki? fúj!

Pedig sokszor az EGÓ az egy jó dolog. A Bútorhoroszkóp nem buddhista, néha szükségünk van vágyakra is. Vagy ahogy Babits írta:

Minden vágy az Isten szava benned.

Legalábbis a Hokedlik szívleljék meg ezt. De mentsen az ég attól, hogy ezt idézzük egy Tolóajtós szekrénynek vagy egy Dohányzóasztalnak. Csak még inkább a habzsolásra és begyűjtésre sarkallnánk őket.

Sajnos a Hokedli tényleg elhiszi, hogy egy nagy rakás selejt akkor is, ha pedig nem az. Ami azért furcsa, mert egy Hokedli négy lábban áll a földön elvileg, nincs benne forgó alkatrész, mint egy Főnöki bőrfotelben, mégis olyan konstans határozatlanság a keresztje ennek a bútorjegynek, ami pár jegynél inkább részvétet keltő, de más, agresszívabb bútorjegyek szemében ez állati irritáló, hiszen a Hokedli rendszerint magasabb egy Dohányzóasztalnál, mégis, a Dohányzóasztalba belerúgni…nem épp kellemes, míg szegény Hokedlikat folyton az asztal alá tologatják.

Pedig egy okos Hokedli…az maga a jolly joker. Szinte mindenre jó. Van neki rejtett tároló rekesze tele kincsekkel, eltűri ha büdös fenékkel ülünk a fejére, ha rátaposunk, ha a sarokba toljuk. Egy Hokedli munkatárs…az valami remek lehet, a HR-esek álma, tán még főnöknek is jó, hiszen akárhol van gubanc, képes bárhol besegíteni. Problémája inkább a tisztelet kivívásával van, nem a rokonszenvével.

Hiszen a Hokedli borzasztó szeretetre méltó. Ellentétben mondjuk a Bárszékekkel, akiknek az arrogáns viselkedése sokszor még egy Franciaágyat is kihoz a béketűréséből. A Bárszék néha annyira tahó, hogy épp azért kell megsajnálnunk. Tehát míg ők az utálatra méltóságában szeretetre méltóak, addig a Hokedlik, az szeretetre méltóak, mert…csak és kész. L’art pour l’art.

Mégis, mintha ezt nem tudnák, félnek mindentől, akármitől és mindig menekülnek markánsabb bútorjegyek szoknyájába kapaszkodni. Pedig nekem volt egy hokedlim, nagyon szerettem, de az előző albérletemben maradt. Úgy hívtam: Csámpás Rozi. Egy jámbor ezermester csinálhatta, egy darabkája sem volt egyforma, nem volt benne egyenes él, és az egyik lába befelé dőlt. Az utcán szedtem össze. Később a szobám dísze lett, az íróasztal mellett remek irattartó volt a fiókjával, télen pedig kapott egy szép terítőt és ráraktam a kis műfenyőmet. Csámpás Rozi minden csámpásságával együtt egy nagyon jó bútordarab volt.

Nem azt kell nézni, hogy csámpás, az ég szerelmére, hanem hogy olyan kicsit, mint az Éjjeliszekrény, csak nem olyan titkolózó. A Hokedli mindig, minden helyzetben rendelkezésre áll.

Talán épp a sokoldalúság a Hokedli állandósága. Ő mindig jó mindenre. Más jegyek, mint a Zsúrkocsi csak ritkán és rövid ideig. A Hokedli maga a megtestesült rendelkezésre állás.

De: sokat módosíthat ezen egy kiegészítő jegy, azaz kvintesszencia (nem beszélve a két másodlagos faktor, a sorsmissziót jelölő születési bútorév és a látens kvintesszencia módosító hatásáról).

Hokedli-Csőgörény. Nem is akkora balek, mint aminek mutatja magát. Tűr-tűr-tűr, aztán egyszer odacsap, de akkor izomból. És ez a szelíd, jámbor, visszahúzódó egyén szájából csak úgy röpködnek anyanyelvünk legékesebb szitokszavai. Ne szekáljuk nagyon, mert megüthetjük a bokánkat.

Hokedli-Vastüdő. Nehezen vált és szorongásokkal. Sokoldalú, mégis nehezen helyezkedik más nézőpontra, pontosabban tettekben képes bármit megcsinálni, de közben odabent, lélekben…hajthatatlan és ragaszkodik az eszméihez. Van neki gerince csak elsőre nem látszik.

Hokedli-Körfűrész. Szuper bérgyilkos lehet belőle, mert bármilyen feladatot végrehajt, csak az kell, hogy rápörögjön. Jó kis intrikus, szemrebbenés nélkül, ártatlan képpel átvág másokat. Csak cél kell neki, az eszközök… nem számítanak.

Hokedli-Szemétledobó. Mint a labda a flipperben: ide-oda ütődik mások között. Semmi de semmi önérvényesítés nincs benne, fontos itt megnézni a bútorévet és a látens kvintesszenciát mert ez a párosítás tényleg a megtestesült egótlanság. Teréz anya, Szent Margit, Buddha, ilyesmi karrier való neki de csak ha van köze a spiritualitáshoz (mondjuk Fogas évben született vagy egy intellektuális Bárszék évben).

Hokedli-Rotációs kapa. Jó főnök lehet, mert a kapálógép, ha kell, akkor bizony bepörög és nem ijed meg a kellemetlenségektől, az igazság mindennél előbb való számára és ennek érdekében bizony képes keménynek is lenni. Na ő a HR-esek álma! Sokoldalúság, végtelen szakmai alázat de ha kell, keménység és célra tartás.

Hokedli-Kenyérpirító. Kellemetlenkedő és kellemetlen meglepetéseket tartogat. Köpönyegforgató szájhős, bármikor képes más álláspontra helyezkedni csupán a retorika kedvéért. Nem az igazság fontos neki, nem a lényeg, csupán az érvelés.

Hokedli-Kombájn. Felszínes és nem tudja, mit csinál. Elsőre ítél aztán tipli. Mélysége mű, remekül vált arcot, pályát, hangulatot…de miért? A változás maga a létcélja. Van benne valami bosszantó öntudatlanság.

Hokedli-Mosógép. Nagyon szerethető ugyanakkor a Mosógép nehezen mozdítható, erős harmonizáló eszköz. Tipikus közvetítő, mediátor, konfliktusokat kezelő ember mert a mosógép komoly tisztánlátásra, harmóniára törekvése a hokedli alázatával és beleérző képességével vegyül.

Hokedli-Fejőgép. Szeretetteljes, de azért életre való, mert mindig, mindenhol képes elvenni magának annyit, amennyit kell, leszívni a felesleges energiákat. Kellemes munkatárs és magával sem cseszekedik annyit.

Na de ki is szeresse legjobban ezeket a kedves Hokedlikat és kik azok, akiket ők igazán tudnak szeretni.

Szagelszívó? Nem biztos. A Szagi ugyanis bár karizmatikus jegy, de nem úgy, ahogy az egy Hokedlinak kell. Az egyik magasan van, légből kap, a másik négy lábbal a földön…nem értenék meg egymást.

Járóka és Hokedli: A Járóka őt nem korlátozhatja igazán, mert megfojtja a szeretetével. Viszont a Járóka ilyen túlzásokba ritkán esik, és képes mértéket tartani, ez pedig megnyugvást hozhat a szélsőségesebb jegyek között csak sodródó Hokedlinak.

Pelenkázóasztal és Hokedli: a Pelenkázóasztalnak is vannak rejtett oldalai, kincsei és kissé felszínes. Jól elszórakoztatják egymást és nem nőnek egymás fejére.

A Kanapé stabil és barátságos, de inkább otthon ül és nem mozdul ki. Ha a Hokedli jól körbetáncolja, talán felhívhatja magára a figyelmet, de sokat kell dolgoznia. Cserébe a Kanapé biztonságérzetet ad neki.

Hogy mikor jön ki jól a Főnöki bőrfotellel? Nagyon ritkán. A Főnökinek még mint talpnyaló is kevés a Hokedli, mert nincs benne annyi kitartás. Neki mondjuk egy mazochista Szobainas kell. Na jó, azért megérthetik egymást, de a Hokedli ezzel rossz útra lép, neki bátorság és felelősségérzet kell, nem elnyomás. Másrészt viszont ha a Hokedlinak ez kell, márpedig nekik néha tényleg ez, akkor kísérje Isten áldása.

A Franciaágy rokonszenvét kivívhatja, mert az az Éjjeliszekrényt is szereti, de megint a mobilitás a gond. A Franciaágy nagyon szerető, de egysíkúan, míg a Hokedli mindig máshogy. Talán kiegészíthetik egymást.

A Rekamié lehisztizi őt a színről. Ha a Hokedli napról napra másként legyezgeti a primadonna egóját, talán lehet esélye.

Viszonya a Zsúrkocsival vicces. Menekülnek egymás elől, ráadásul a Zsúrkocsi sznob, mint egy Bárszék és neki a mozgékonyság inkább csak a buliban érvényes. Bizony, a Zsúrkocsi hajlamos ám a promiszkuitásra, sok mindenkinek felkínálkozik, ami egy kisebbrendűségtől szenvedő Hokedlit bizony kiborít.

Na de egy Szobainas az, aki kettősségek között vetődik ide-oda életében, ő képes együtt mozogni a Hokedlival és bizony van akkora arca hogy elkapja magának a Hokedlit és felhasználja céljaira, aminek barátocskánk készséggel eleget is tesz.

Dohányzóasztallal maga a tökéletes páros, mert új és új élvezetekbe rángatja bele a Hokedlit. Mindketten gyakorlatiasak, de a Dohányzó az élvetegek királya, aki örül egy játszótársnak, aki nincs röghöz kötve, nincsenek kőkemény elvei. Mind a társasági, mind a szexuális életben egymás társai.

A Bárszéket csak szeretné a Hokedli, de az átnéz felette. Neki a nagyvad kell, megpörgeti ugyan a Hokedlit, aztán elhajítja: oké hogy változatos, de nem elég nagyképű, mint ő és ráadásul még beszari is, bebújik a asztal alá… ez egy Bárszéknek vérciki, amúgy is a kihívásokat szereti inkább.

De az Éjjeliszekrény és a Hokedli igazi testvériség. Az egyik mozgékony, a másik tartalmas, ugyanúgy mások szolgálatának rendelik alá magukat de másképp. Meglepetéseket okoznak egymásnak rivalizálás, alá-fölérendeltség nélkül. Szeretetteljes kapcsolat, hosszan tartó, barátságon alapuló házasság lehet, bár nem viharos a szexualitása egyiknek sem.

A Tolóajtós szekrény hatalmas gravitációja könnyedén bevonzza a Hokedlit, szabadulni onnan azonban csak nehezen tud. A Hokedli, ha jót akar magának, csak addig legyen együtt a Tolóajtóssal, amíg ő is talál nála valami hasznosat, mert a Tolóajtós őt bizony szemérmetlenül ki tudja használni.

Ha a Hokedli legyőzi a Fogas szkepszisét és meggyőzi, hogy neki is vannak lelki mélységei, akkor tartós lehet a kapcsolatuk. Mert alapjáraton a Hokedli azért gyakorlatiasabb jegy, akit fáraszt a túlzott elvontság.

A Hokedli és a Kutyaól jól megérti egymást, bár néha a Kutyaól túlzott lendülete olyasmibe is belerángathatja a Hokedlit, ami ellen ő azért ellenkezne. De a Kutyaól magabiztossága és védelmező hajlama nagyon jól jön a Hokedlinak.

Két Hokedli viszonya néha nehézkes, mert nagyon ritkán jutnak dűlőre, hogy mit akarnak ők ketten együtt. A Hokedlit egy teljesen egyenrangú viszony lehetősége inkább zavarba hozza és megijeszti, mintsem hogy élne a lehetőséggel.

Hokedlik, húzzátok ki magatokat, ki az asztal alól, és tessék megvillantani, hogy milyen mobil, ezer arcú – ennél fogva kellemesen kiszámíthatatlanok vagytok. Egy kis úri szeszély azért szorult belétek mégiscsak. A Hokedlik képtelenek drabális tahó módjára viselkedni, hisztizni sem tudnak, mint egy Rekamié és még annyi egójuk sincs, hogy sajnálják magukat, mint egy Szagelszívó.

Válasz írása