Kategória: Heti jóslatok | 0 hozzászólás
Jóslatok január 2-től 8-ig
Eljött hát január első hete… Mondhatnánk, hogy az élvezetektől lesz szagos ez a hét, és nem is járnánk messze az igazságtól, de igazából a Szagosoktól lesz szagos, és az Élvetegektől élveteg. Mivel ez a hagyományos újév első hete is egyben, és az újévi fogadalmak 40%-át még nem is szegték meg, kijelenthetjük, hogy ez egy energiától duzzadó, kezdeti lendület által mozgatott nagyon jó kis hét lesz, már akinek.
A Járókákat mondjuk a nagy szilveszteri bulit követően pont hatalmába kerítheti egy szülés utáni depresszióhoz hasonlító hangulathullám, és nosztalgiával gondolnak vissza az óévre, hogy milyen jó volt, és milyen lehetett még volna, holott annak semmi értelme nincs. A hangulatot azonban nehéz varázsütésre megváltoztatni. Javasoljuk, orientálódjanak a megmaradt bejglik, szaloncukrok és ajándék édességek felé, vagy menjenek mulatni Élveteg jegyű cimboráikkal, mert a jó hangulat ragadós, és úgyis kell egy józan ember, aki a végén kocsival hazafuvarozza az egész díszes kompániát.
A Szagelszívók január második napján már bizonyára meg is szegték egy kivételével az összes újévi fogadalmukat, és magasról tesznek az önmegtartóztatásra, főleg egy ilyen élveteg héten. A kicsapongással viszont csak óvatosan, főleg a szerdai Hokedli napon, a karácsony után megcsappant anyagi tartalékaikkal ezen a józan észt nem ismerő héten meglehetősen könnyelműen bánhatnak, sőt, az sem kizárt, hogy véletlenül elnézik fizetésnél az összeget, és többet adnak borravalónak az ésszerűnél. A végén pedig kénytelenek lehetnek felfrissíteni a rég áthágott újévi fogadalmaikat is.
A Pelenkázóasztalok szeretnek az élvetegekkel pörögni, és a héten lesz is rá alkalmuk, de őket is óvatosságra intjük: ne próbáljanak kissé kapatos állapotban ismerkedni, mert most jobb esetben egy pofon, rosszabb esetben viszont tömegverekedés vagy idegen ágyban ébredés és mindent megbánás lehet a buli vége. A bili viszont akkor is kiborulhat, ha inkább otthon maradnak, és főleg a Zsúrkocsikkal esélyesek az összezörrenések, de jobb, ha az össze Aktustól távol tartják magukat a héten. Inkább az élevetegek és a Segg-helyek társaságát keressék most.
A Kanapék most úgy érezhetik magukat mint Ellen Ripley a Nyolcadik utas: a Halál után, mikor hibernálva sodródott az űrben, maga mögött tudva egy földönkívüli szörnyeteget és felrobbantott űrhajót. Vagyis olyan sehogysem érzésük lehet, de ez egyáltalán nem baj, hiszen a tiszta lap a végtelen lehetőségeket tárja eléjük. Nyugodtan sodródjanak ilyenkor az eseményekkel, és tegyék, amihez leginkább kedvük van, mert nem lehet tudni, honnan fog érkezni az az isteni szikra, ami ha nem is egész évre, de elég hosszú időre programot adhat majd nekik.
A Főnöki bőrfoteleknek most sem lesz nyugisabb a hetük, mivel a környezetükben mindenki lazsál és/vagy másnapos és/vagy vigyorogva bámul a semmibe meg ehhez hasonlók, a Főnökiket pedig ennél jobban semmi nem idegesíti. Ők ugyanis csapatmunkában megváltanák az egész világot egy hét alatt is, de most az egyetlen, aki nekik dolgozik, az az Intebútorikus szopóág. Ez igazán nagy kár, de az is lehetséges, hogy most kivételesen megpróbálhatnák ők is kiélvezni ezt az élveteg hetet, mert könnyen lehet, hogy ennyi ember nem tévedhet, még akkor sem, ha jórészt Bárszékekről van szó.
A Hokedlik megvilágosodhatnak a héten, és előállhatnak egy világmegváltó ötlettel. Ez persze csak akkor jó, ha nem egy politikus hokedlivel van dolgunk, mivel az utópiák megvalósítása valahol mindig kisiklik; ha azonban egy átlagos Hokedliről beszélünk, akkor a nagy terv néhány pontjának megvalósítása is üdítő fordulatot vihet az életükbe. Például nem várnak nyárig, hogy kivigyék a megkopaszodott karácsonyfát, nem az utolsó pillanatban szólnak, ha hetekre külföldre utaznak, és nem akarják hazavinni félrészeg haverjaikat családjuk és lakótársaik legnagyobb örömére.
A Franciaágyak valószínűleg még mindig nem tudtak napirendre térni a szilveszteri buli felett, és a semmibebámulós vigyorgásukkal az őrületbe kergetik a Főnöki bőrfoteleket; de legalább ők azok is, akik finom vacsival várják haza a fáradtan, karikás szemmel, fél- vagy egészen részeg szeretteiket, és finom zenét kapcsolnak be, míg azok félrevonulnak a fürdőbe vezetni a nagy fehér buszt, és még csak nem is néznek csúnyán utána. Azért, ha buli van, azt ne hagyják ki, érdekes élmény egy borral és egy fagylaltkehellyel ücsörögni a sarokban, míg mindenki vállalhatatlan állapotba kerül.
A Rekamiék, úgy tűnik, nem lesznek képben a héten. Itt nem a partyfotókra gondolunk, ott bizonyára gyönyörűen fognak pózolni, ahogy mindig, de hogy milyen nap van, hanyadika, és mit is kell ilyenkor csinálni, na, az most nem megy. A főnököt valószínűleg le tudják rázni a bájos pislogásukkal, viszont ha nem akarnak lemaradni a szilvesztert követő afterpartykról nem árt, ha vásárolnak maguknak egy szép naptárat, és ha már úgyis vásárolni mentek, akkor vegyenek maguknak is valami ajándékot.
A Zsúrkocsiknak már tele lehet a hócipőjük azzal, hogy mindenki el van varázsolva, mivel úgy érzik, ez valahol az ő reszortjuk. Ők most csak egy csapat bunkót látnak, akikkel nem lehet szót érteni, mert a Bárszék magas lóról beszél, a Rekamié a nevét sem tudja, a Szagelszívó pedig a tárcáját keresi az asztal alatt. A Zsúrkocsik viszont a szokásosnál is sértődékenyebbek lehetnek most, és a toleranciaküszöbük is alacsonyabb az elfogyasztott alkoholmennyiséggel és a másnapossággal fordított arányban, szóval aki Zsúrkocsi közelébe merészkedik, annál legyen fájdalomcsillapító és szemeteszsák is.
A Szobainasokra már pont ráfért egy ilyen jó hét mint ez a mostani. Még az sem viseli meg őket, hogy a szünetnek vége és menni kell vissza húzni az igát. Sőt, még kíváncsiak is, milyen változásokat hoz az év eleje, és milyen új sztorikat mesélnek a kollégák. Szinte gyermeki érdeklődéssel lesik a történeteket, ami egy átlagos Szobainastól igen meglepő, ezért gyorsan a beszélgetés középpontjába kerülhetnek. Hajrá, ez talán egy új kezdet! Lepjék meg környezetüket, szervezzenek diszkrét sörözést vagy disznó házibulit, csak ne a Zsúrkocsi felső szomszédjában.
A Bárszékeknek is kétségtelenül be fog jönni ez a hét. Nem árt rögtön az elején venni egy lottószelvényt, mert most akár még az is bejöhet, ha az ötös nem is, egy hármas becsúszhat. Jó érzés egy Bárszéket mosolygósnak és felszabadultnak látni még akkor is, ha ez egyáltalán nem ritka jelenség. Most viszont még a napocska is valahogy másképp süt nekik, úgyhogy vállaljanak be bármit, és csinálják azt, ami a legnagyobb öröm nekik, most még a szóvicceiket is értékelni fogják.
A Dohányzóasztalok hetét csak a bosszantó félreértések ronthatják el, például az, ha egy Rekamiétól kérnek útbaigazítást hiszen ők most nem lesznek maguknál. Azért talán mégiscsak a szemtelenség fogja őket legjobban felhergelni, ezért igyekezzenek bosszúság esetén jó mély levegőket venni, sőt, a friss levegőn kezdeni a reggelt, ez jót tesz az idegeknek. Ha már nagyon nem bírják cérnával, keressenek egy Zsúrkocsit, akivel együtt bosszankodhatnak, és talán még egy-két szál cigit is elszívhatnak a konyhában, ha már a kocsmákban nem lehet.
Az Éjjeliszekrények, ha titkolják is, már hetek óta kidolgoztak egy akciótervet az évre, és már hozzá is láttak a végrehajtáshoz. Ők csak mosolyognak a kávéjuk mellett, míg mások az elmúlt hetek eseményeit beszélik, hiszen ők már a jövőről gondolkodnak. Ha most nyílik lehetőség elcsípni egy jó kis előrelépési lehetőséget, megkapni egy állást, lefoglalózni álmaik otthonát más potenciális vevők előtt, akkor kétségkívül ők fognak először reagálni. Ez nem is azért fog jól esni nekik, mert másokat megelőzhetnek, hanem pusztán azért, mert nekik ez jó lesz.
A Tolóajtós szekrények boldogan látogatják rokonaikat és ismerőseiket, és széles mosollyal fogadják el a máris megunt ajándékokat, a maradék sütiket, petárdákat. Ez utóbbival csak óvatosan, ha nem akarnak tolóajtós cellában kikötni, de a többit nyugodtan begyűjthetik: még akkor is, ha a tárgyakra semmi szükségük, és a kaják is a kukában landolnak majd, még akkor is megéri, a birtoklás átmeneti öröméért. Elvégre nem lehet mindenki zen Fogas, nem igaz? De. Azért ha rendeznek egy házibulit, kevesebb minden fog kárba veszni, és ők is megnyerő színben tüntethetik fel saját magukat, ami kész haszon.
A Fogasoknak az újév első hetében nem árt egy kicsit rendet tenniük maguk körül. Itt nem csak arra gondolunk, hogy a féktelen mulatozás után nem árt feltakarítani a konfettiket és a rókákat, és ez bizony sokáig eltarthat, de arra is, hogy nem árt meditálniuk egy kicsit, hogy most hogyan tovább. A Fogasoktól viszont még az is kitelik, hogy az idő 90%-ában kigondolják, a maradék 10-ben pedig megvalósítják a nagy terveket, így igazán megtehetik, hogy beiktatnak egy kis teaházas pihenőt.
A Kutyaólaknak valószínűleg nem mennek vissza a héten a mókuskerékbe, mert vagy a hasukat fájlalják és nem mertnek eltávolodni a vécécsészétől, vagy megfáztak a kapatosan, ingujjban petárdázásban, vagy csak ellenállhatatlan késztetést éreznek még egy kis lustálkodásra. Vagy mind a három. Mindegy is, most valószínűleg senki nem lesz a teljesítőképessége csúcsán, tehát nem tűnik fel egy hiányzó Kutyaól sem. És talán otthon valaki nagyon fog nekik örülni.


