2011. dec 12

Kategória: Heti jóslatok | 0 hozzászólás

Jóslatok december 12-től 18-ig

Mint ismeretes, a Bútorhoroszkóp szerint az óév december 18-án ér véget, vagyis vasárnap. Az a nap Szagelszívó-Kombájn jegyű lesz, ami egyrészt arra sarkall bennünket, hogy learassuk a Dohányzóasztal év konzekvenciáit, másrészt a nemszeretem események bűzét most a Szagelszívó jótékonyan eltüntetheti. Érdemes tehát vasárnap egy kicsit leülnünk és elmélkednünk.  Lássuk, hogy mit tartogathat a bútorév utolsó hete.

A Járókák hetét valami vicces félreértés fogja meghatározni, ami valószínűleg abból adódik majd, hogy kedden sértődősebbek lehetnek a szokásosnál. A felpaprikázódott Járókák pedig akár még szemtelenségre is ragadtathatják magukat, úgyhogy a valódi konfliktusok elkerülése végett igyekezzenek mindig a kezük ügyében tartani valami jól behűtött üdítőt, forrófejűség ellen az csodákra képes, arcba önteni azonban csak a legvégső esetben ajánlott!

A szingli Szagelszívók remek szórakozást találhatnak valamely társkereső oldalon. Nem ígérjük, hogy ott találják meg életük szerelmét, de az is lehet, hogy értékelni fogják majd az egyedüllét nyugalmát ahelyett, hogy mindenáron be akarnának hálózni valakit, aki, hát, olyan, amilyen. A párkapcsolatban élő Szagiknak ez a hét segíthet túllépni néhány kicsinyes problémán, ami feleslegesen vetett árnyékot a boldogságukra.

A Pelenkázóasztalok a héten, mondhatni, éhezik és szomjúhozzák majd a tudást, vagyis iszonyatosan rákattanhatnak valamilyen témára ami miatt feltúrják az internetet sőt, még akár a könyvtárba is elmerészkednek. Ráadásul ezt ürügyként felhasználva a szokásos karácsony előtti hisztériából is kivonhatják magukat, ha csak pár napra is. És az nem is számít, hogy ez a lelkesedés kitart vagy hamar elillan, a Pelenkázóasztaloknak egyszerűen szükségük van erre a nyugis pár napra.

A Kanapék, ha a fejük tetejére állnak, akkor sem fogják kibírni hiszti nélkül ezt a hetet, valami úgyis lesz, amin felhúzzák magukat. És ha már így áll a helyzet, miért ne álljanak tényleg a fejükre? A fordított testhelyzeteknek megannyi előnyük van, például növelik az agy vérellátását, és a gerincet is erősítik, és talán més a stressz leküzdésében is segíthetnek. Tehát jógára fel, úgyis kell valami kiegyensúlyozottság is ezekben az idegbeteg napokban!

A Főnöki bőrfotelek most belefuthatnak valakibe, akire nem számítottak, vagy telefonhívást, e-mailt kaphatnak egy félig-meddig elfelejtett ismerőstől. Hogy mennyire lesz ez örömteli, azt nem tudjuk, bár szerintünk így az ünnepek közeledtével még a Főnökik bőrös szíve is meglágyul, és majdhogynem akárkinek örülni tudnak majd. Na azért nem ők osztogatják majd az ingyen öleléseket az aluljárókban, bár… még az is megeshet.

A Hokedlik most igencsak beparáztathatják magukat, mert túl sokat gondolkodnak azon, hogy a már megvásárolt ajándékokat jól választották-e ki. Mielőtt azonban őrjöngő hajtépésbe kezdenének, zokogásban törnének ki, netalán futnának mégegy kört, hogy mindenkinek vásároljanak valami mást, inkább lazítsanak egy kicsit, és gondoljanak bele abba, hogy miről is szól ez az ünnep. Persze lehet, hogy tényleg nem fog tetszeni valakinek az ajándék, de az az ő bajuk, a gesztus számít, nem? De.

A Franciaágyaknak most leginkább az olyan infantilis dolgok okozhatnak majd örömet, mint a friss hóban fetrengős angyalkázás. Már ha lesz hó. Ha nem, akkor érjék be a kiflivel kardozással vagy a banánnal lövöldözéssel, mert havat ígérni nem tudunk. Ha mégsem megfelelő ez az alternatíva, akkor merüljenek bele az ünnepi előkészületekbe és süssenek mézeskalácsot, vagy vásároljanak dekorációkat, az egy Franciaágyat mindig megnyugtat.

A Rekamiék stratégiája a hétre: szemrebbenés nélkül! Most ugyanis valahogy nem hatja meg őket semmi, se a jó, se a rossz. Szemrebbenés nélkül nézhetnek bárkit levegőnek, alázhatnak le másokat vitában, vagy ugyanilyen rezzenéstelen arccal engedhetik el a fülük mellett a rájuk záporozó szidalmakat, de még az udvarlást is elengedik a fülük mellett. Ja, hogy ez maga az Interbútorikus Szopóág? Ééés? Kit érdekel?

A Zsúrkocsik a héten a pohárnak és az ellenkező nemnek a fenekét is nézegethetik serényen, mert valami elllképppesztő élvetegség lesz rajtuk úrrá. Egy szende Zsúrkocsi egy Bárszék májával és egy Szobainas szexéhségével elég érdekes látványt tud nyújtani mind pozitív, mind negatív értelemben. Ezt a hetet a vágyaik fogják uralni, ami komikus szituációkat eredményezhet, hiszen a Zsúrkocsiktól a környezetük nem szokta meg ezt a fajta nyílt mohóságot. Ha nem akarnak közröhej tárgyaivá válni, akkor legyenek óvatosak és ne akarjanak mássá válni mint azok, akik.

A Szobainasoknak a héten a gépek iránt éreznek majd vonzalmat, aminek nyilván egy enyhe emberundor az oka. A sok negédesség, munka utáni obligát bulizás, tömegek a boltokban, a sok jótékonysági akció látványa egy idő után teljesen az agyukra megy és szívük szerint nem csinálnának mást, mint nyáron egy mező közepén furikázzanak egy kombájnnal. A gép egyszerű és nem pofázik vissza, úgyhogy a Szobainasok ha máshova nem, hát a számítógép képernyője mögé menekülnek, és ha mégis ajándékot kell beszerezniük, még a 3 éves unokahúguknak is csak orrszőrnyírót vennének.

A Bárszékek elég sokszor keresnek ürügyet hogy ne kelljen komolyan foglalkozni valamivel, de ezen a héten még csak keresniük se kell a kibúvókat, azok csőstül jönnek majd. Igazából ha akarnának is, akkor se tudnak majd koncentrálni semmire, mert folyton csörögni fog a telefonjuk, hogy ismerőseik a kedvenc ivó/beszélgetőcimborájukat rángassák el valahová. A céges bulik sztárjai is ők lesznek. Erős rekamiézálódás veszélye foroghat fent ilyen esetekben, de lehet-e egy Bárszékből igazi primadonna?

A Dohányzóasztaloknak a fényhiány komoly gondot okozhat, amit persze tudat alatt megpróbálnak kompenzálni. Ha máshogy nem, hát piromániás akciókkal, és komoly kísértést érezhetnek az adventi koszorú gyertyáival való játékkal. Vagy ha mást nem, hát az éttermi asztal gyertyáját barmolják szét a legromantikusabb vacsora közepén. Mielőtt még leégetnék a fél várost, de minimum a szemöldöküket, inkább üljenek be egy szoláriumba, vagy akasszanak a nyakukba egy karácsonyfa-izzósort.

Az Éjjeliszekrények az Interbútorikus Szopóág elemi pusztítása után végre fellélegezhetnek, és mintha már az új bútorév Zsúrkocsijának illatait éreznék, úgy tekintenek előre. Mondtuk mi, hogy a gödör legaljáról már csak felfelé vezet az út, ugye? De az Éjjeliszekrények az elmúlt két hét pechszériája alatt ha mást nem, hát annyit megtanulhattak, hogy “ha a padlón vagy, szedj föl onnan valamit”. Ezen a héten vigyázó szemeiket a jövőre vetik és már listákat írogathatnak az újévi fogadalmaikkal. Ne legyen borúlátóak, bízzanak a legjobbakban, hátha tálcán gurítja majd eléjük a Zsúrkocsi.

A Tolóajtós szekrényekből kiborulhatnak ezen a héten az érzelgős elemek és az sem kizárt, hogy előássák gyermekkori macijukat és azt ölelgetik. A Tolóajtósok életében amúgy is fontos szerepe van a múltnak, és ez a hét is most a nosztalgia jegyében telhet számukra. Látogassanak ki egy bolhapiacra, de azért legyenek tekintettel arra, hogy más bútorjegyek képviselői nem biztos, hogy annyira nyitottak az antikvitásokra.

A Fogasok azok, akik most leginkább átveszik az advent, a várakozás időszakának lelki vonatkozásait is. Ők is nagyon szeretik a legfranciaágyabb ünnepet, hiszen szenteste Fogas napra esik, de ők inkább az elmélkedésre helyezik a hangsúlyt…no és persze a világbékére. Ha szűkösek is a lehetőségeik, a héten nagy erővel vetik bele magukat a jótékonysági akcióba és ha máshogy nem, hát az utcán, melóba menet evett kakaós csigájuk felét megosztják egy arra járó csövivel.

A Kutyaólak ezen a héten bizony fagylaltevésre vetemedhetnek, amiben nincs semmi meglepő, hiszen minden jobb szupermarketben kapni most is 100 forintért tölcsérest. Tesznek a mínuszokra és hogy a járókelők fejcsóválva haladnak el mellettük. A Kutyik ezen a héten azt teszik, amihez kedvük támad, legyen szó akármilyen hülyeségről, például arról, hogy karácsonyfadíszeket dugdosnak a nadrágjukba.

Válasz írása

To use reCAPTCHA you must get an API key from https://www.google.com/recaptcha/admin/create