Kategória: Heti jóslatok | 0 hozzászólás
Jóslatok a hétre november 14-től 20-ig
Mindenki túlélte a bűvös 11-es, pontosabban a Bárszék-Mosógép napot, illetve az annál kissé súlyosabb Bárszék-Rotikapa napot múlt kedden? És tetszett? Akkor itt van megint, csütörtökön ugyanis megint a bárpultnál találhatjuk magunkat, miközben a háttérben kedvenc mezőgazdasági kisgépünk dorombol. És hogy ne legyen elég a jóságból a héten: hétfőn a Főnöki bőrfotel kezd bele a hétbe, hogy aztán a Tolóajtósok cibálják két napig az idegeinket, és ha ez nem elég, pénteken még egy Szagelszívó is okozhat meglepetéseket. Hát nem csoda, ha ezek után megint csak a hétvégében, a vasárnapi Éjjeliszekrény-Mosógépben bízhatunk.
A Járókák számára ez a hét gyarapodást hozhat, mármint anyagiak tekintetében még akkor is, azért az élvetegek sok mindent megpróbálnak, hogy lemerítsék a náluk erősebb embertársaik energiatartalékait is. A hét közepe is jól jön most ki a Járókáknak, akik már most elgondolkodnak azon, hogy beszerezzék a karácsonyi ajándékokat. Sajnos plüss Csőgörényt még nem gyártanak, de mondjuk egy Körfűrésszel meglepni valakit, az nagyon ötletes lenne.
A Szagelszívók a héten vicces hangulatban lehetnek, ami jó, hiszen a Bárszékek ezen a héten a rosszabbik formájukat hozzák, a Zsúrkocsik annyira a bekattanás szélén lesznek hogy lassan éhségsztrájkba kezdenek, mindenki mást pedig a közelgő Kutyaól csaholása rémít halálra. De a Szagik ezen a héten nemcsak hogy állják a sarat és maximális fokozaton berregnek, de kimondottan üdítő társaságot fognak nyújtani, kiváltképp a hétvégén.
Szokták hallgatni a Pelenkázóasztalok a 30y nevű banda zenéjét? Ha nem is, azért most a Bogozd ki című szám nekik szólhat legalábbis abban az értelemben, hogy „amit összemuzsikálsz nyáron, azt bogozd ki télen”. Mert a Pelenkázóasztaloknak akad bogoznivalójuk a héten bőven, mást nem is tehetnek, hiszen senki nem fog pengét adni a kezükbe, hogy átvágják a csomót. A hét számukra a türelmes pepecsmunkáról fog szólni, nincs mese.
A Kanapék a héten el lesznek foglalva a hideggel meg az ideggel. Sok Kanapé most ébred csak rá, hogy a nyárnak vége és bizony össze kell húzni a kabátot, nadrágszíjat satöbbit. Ha eddig léhák is voltak, sajnos a héten (főleg pénteken, amikor a Kenyérpirító pár dolgot a körmükre égethet) szembesülniük kell a halogatásuk és struccpolitikájuk következményeivel. Fájni fognak ezek, de az év lezárásához elengedhetetlenül szükségesek.
A Főnöki bőrfotelek a héten valóságos szörnyeteggé válhatnak (már megint? kérdezheti a környezetük) ugyanis ez a hét számukra – igaz, más jegyek képviselői számára is – nem a toleranciáról fog szólni. Hanem arról, hogy “hallgass és csináld!”. Igaz, a Fönőkik is inkább hallgatni fognak most és tenni a dolgukat, ami azért a környezetük számára könnyebbség, ők meg szépen menetelnek tovább a céljuk felé, mert nagyon meghajtják még az év végét.
A Pop, csajok satöbbi című filmben néhány srác azzal a címmel csinált albumot, hogy “Eladtam anyám tolószékét”. Nos, a Hokedliknek azt ajánlhatjuk a hétre, hogy amennyiben van tolószék a környezetükben, még véletlenül se adjanak túl rajta, mert a héten szükségük lehet rá, annyit kell majd talpalniuk. Szó se róla, a Hokik szeretnek mozgásban lenni, de amit ez a hét mér rájuk, az azért lehet, hogy már túlzás. Jegyek, bérletek, izomlazító, összecsukható járókeret mindenesetre legyen kikészítve, különben ők készülnek ki. Igen, ezen a héten őrájuk mér csapást az Interbútorikus Szopóág.
A Franciaágyak ezen a héten meglepően gyámoltalannak érezhetik magukat, s míg rendszerint mások fordulnak őhozzájuk támaszért, addig most ők lesznek azok, akit el kell majd kapni, hogy el ne dőljenek. Sajnos az elmúlt időszakot pesszimistán ítélik meg és nem az eredményeket látják, hanem örökös maximalizmusuk hátulütőjeként azt, hogy mit nem csináltak elég jól. Ez pedig annyira leütheti most az önbizalmukat, hogy darabjaikra esnek szét. Ne nézzenek annyit hátrafelé, inkább nézzék azt, hogy már csak egy hónap van hátra a Zsúrkocsi évig.
A Rekamiékat eléggé összezavarhatja ez a hét, a sok élveteg és tartalmas nap váltakozása, mert most épp mindenre vágynak, csak komoly, tartalmas dolgokra nem, és az élvezeteket sem vinnék túlzásba. Inkább csak szeretnék letenni a hátsójukat egy segg-helyre és felszínes dolgokon nevetgélni, várni hogy a Kenyérpirító hónap dobálja eléjük a zöldségeket. Szerencsére a pénteki napon nem maradnak majd el az illatos kétszersültek, ezért szórakozási terveiket érdemes arra a napra időzíteni, mert akkor valami biztosan megmelengeti a szívüket.
A Zsúrkocsik, szegények, már hetek óta azt érzik, hogy már hét szűk esztendeje tart a rossz időszak, és más sem éri őket csak csapás csapás után. Persze megvan ennek az oka, hiszen meg kell tisztulniuk, mielőtt beköszönt december 19-én a Zsúrkocsi év, de ettől még ez a hét sem lesz számukra túl szívderítő, ami leginkább az étvágyukra lehet kihatással. Még a szombati, roppant élveteg Dohányzóasztal-Kombájn nap sem képes elmozdítani őket az egyszerű földi örömök irányába. A múlt héten bunkók, most leharcoltak lesznek a Zsúrkocsik, de szerencsére azért nem adják fel, hiszen hamarosan ők lesznek újra a bútorkör bőségszarui.
A Szobainasok a múlt heti letargia és megvakított éticsigaság után inkább csak úgy érzik magukat, mint akik…nos, ez nem túl szívderítő, de láb alatt vannak. Vagy legalábbis azt dirigálják nekik, hogy “lábhoz”, mert a Kutyaólakat most senki nem meri csicskáztatni. Normális esetben egy Szobainast sem érdemes ugráltatni, de azért most néhányan lesznek olyan bátrak, hogy megtegyék (mint mondjuk a Főnöki bőrfotelek). A Szobainasok meg elég passzívak lesznek a héten és bizony most könnyen előfordulhat, hogy mást sem csinálnak csak más cipőjét pucolják meg a lábukat mossák.
A Bárszékekről szólt a múlt hét. Ez is részben róluk fog, de nem biztos, hogy olyan pozitív előjellel. Mert hát ezek a fránya Bárszékek annyira vérszemet kaphattak a múlt héten, hogy most már nem szívesen adnak lejjebb és most is elvárják, hogy mindenki az ő társaságukat keresse és az ékesszóló megnyilvánulásaikat lesse. És ha nem kapják meg a figyelmet, akkor azt hiszik, hogy talán nem voltak elég hangsúlyosak, hangosak, harsányak. És lassan elvethetik a sulykot és olyan megnyilvánulásokra ragadtathatják magukat, ami a várt figyelmet elhozhatja ugyan, de nem biztos, hogy nem jár hozzá pár pofon is.
Erre a zaklatott hétre mit szólnának a Dohányzóasztalok egy kis bensőségességhez? Egy kis Családi kör jöhet? “Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol; / Közbe-közbe csupán a macska dorombol.” Már amennyiben a vendég nem Bárszék jegyű, ugyebár. Ezen a héten, bár sok a munka, ahogy szokott lenni (igaz, a többi jegy képviselőivel ellentétben a Dohikat most megtámogatja a Kombájn néhány apró eredménnyel…), de este az otthon, a meleg tea/forralt bor/egyéb ital és akár egy doromboló cicc…az csodát tehet. A hét nem a nagy partizásról fog szólni, hanem a négy fal közötti békéről, igaz ez szombatra is.
Ha az Éjjeliszekrények múlt héten bele is égtek ugyan a Kenyérpirítóba, azért ezen a héten már kellemesebb élményekkel kell majd számolniuk, főleg olyasmivel, ami vízzel kapcsolatos. A héten a Mosógép támogatja őket, úgyhogy érdemes a tisztasággal foglalkozni, legyen szó takarításról vagy testi higiéniáról. Ilyen hidegben egy forró fürdő is csodát ehet vagy egy termálfürdő szolgáltatásainak élvezete. A lényeg: a víz, a jó meleg víz, hogy ne váljon olyan keménnyé, hideggé a szívük, mint a jég.
A Tolóajtós szekrények a múlt heti pörgésből most se vesznek vissza, sőt, még inkább rákapcsolnak, főleg a hét elején, ami elég nagy hatással lesz embertársaik közérzetére. Persze ez nemcsak negatívan értendő, hiszen szerdán a Tolóajtós szekrények különösen adakozó kedvükben lehetnek (ami azért ritkán fordul elő, de most a Szemétledobó hatására képesek lesznek megnyílni.), szóval vannak, akik ebből igencsak profitálhatnak. Nézzék a jó oldalát, hiszen a Tolóajtósok is sokszor elég passzívak tudnak ám lenni.
A Fogasok ezen a reggeli ködök és a korai sötétedés hatásait most nem viselik olyan könnyen, és mindig fogékony, érzékeny elméjükre talán túl nagy benyomást tehet a késő őszi fonnyadás és a kopogó fagy. Mintha az elméjükre is zúzmarás köd ereszkedne, mert rémálmok gyötörhetik őket most és gyanús víziók. Mindezt még pesszimizmus és szorongás is tetézheti. De azért nem szállta meg őket a gonosz, lehet hogy csak a napfény hiába. Menjenek el szoláriumba vagy valami kellemes, meleg helyre, akár egy kocsmába. Inkább pácolódjanak a mások által eregetett füstben mint a saját ködös képzeteikben.
A múlt heti szopóág után a Kutyaólak most elemi erővel csaholnak mindenütt. Lassan kezdődnek a disznótorok is, aminek a szagát különösen élvezik a Kutyik. A hússzagra most nagyon gerjednek, ami persze táplálkozási szokásaikra is rányomja a bélyegét (kivéve, ha vegetáriánusok, bár akkor meg lehet, hogy nagyon megkívánják majd a magasabb fehérjetartalmú dolgokat). A hét a tápanyagokról fog számukra szólni, de szerencsére adakozó kedvükben lesznek, másokkal is megosztják majd a zsákmányt, úgyhogy nagy vendégségekre is lehet számítani.

