Kategória: Életmód | 0 hozzászólás
Hogyan időzítsünk eseményt? – programajánló péntekre
Egy adott időszak jellemző bútorállása döntően befolyásolja az aktuálisan zajló történéseket. Ezt könnyű belátni, ha belegondolunk, hogy például a Dekameronban említett szörnyű pestisjárvány épp 1348-ban, Szagelszívó évében tombolt Firenzében. A pestisjárványt, ahogy a Szagelszívó évet is, nehéz elkerülni, ám tudatos döntésekkel sokat javíthatunk az életünkön, olyan apró dolgokkal, mint hogy az esküvőnknek Franciaágy vagy hasonlóan kellemes, szeretetteli napot választunk, még akkor is, ha erre kicsit többet kell várni.
Modern Bútorkalkulátorunkkal szerencsére ma már nagyszerűen tervezhetjük meg akár a szabadidőnket is. Időzíthetünk például mozit Éjjeliszekrény napra vagy focizást Járókára, ezek biztosan remekül sikerülnek majd, és elkerülhetünk egy kínos Pelenkázóasztal-napi edzést is: Pelenkázó napokon ugyanis csúnya vége lehet a sok erőlködésnek. A módszer különösen jól jöhet, ha két esemény között vacillálunk, hiszen így ki tudjuk választani az adott naphoz jobban passzolót, tehát később sem fogunk bánkódni a döntésünk miatt.
Mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy érdemes-e például elmenni pénteken a Slayer-Megadeth koncertre, vagy jobb ötlet aznapra üzleti vacsorát szervezni. Mi egyértelműen az előbbire voksolunk. A pénteki bútorállás ugyanis Bárszék-Kombájn lesz, ami koncert esetében kiadós sörözést és hatalmas tombolást és tarolást jelent, üzleti vacsoránál pedig előfordulhat az alkalomhoz nem illő mértékű étel- és alkoholfogyasztás, aminek nem csak a borsos számlában lesz meg az eredménye, hiszen ha felszabadulnak az indulatok, a tárgyaló felek még át is gázolhatnak egymáson. Koncerten tombolni jobb mint üzleti vacsorán.
Ráadásul Tom Araya, a Slayer frontembere Szobainas-Vastüdő (bútortestvére a rosszhírű Sade márkinak), tehát ha rajta múlik, lesz durvaság és hangoskodás is, nem okoz majd csalódást az erre kiéhezett közönségnek. (Azért nem kell megijedni, a többi bútorjegye igen kedvezően befolyásolja a személyiségét: látens Kenyérpirítóként valószínűleg kedveli a melegséget és a kedves meglepetések sem állnak távol tőle, születése pedig Pelenkázóasztal évének Rotációs kapa hónapjára esett, ami magyarázza a rendkívüli szívósságot és kitartást, a lendületet, valamint az anyaföldhöz való ragaszkodást – hiszen neki nem a fészbúkon van farmja. Vagy nem csak ott.)
A Megadeth-es Dave Mustaine sem lehet elrontója semmi jónak, a Hokedli-Körfűrésztől remek, mindenkit szórakoztató ám kellőképp szeletelős előadást várhatunk.
Akik pedig az üzleti vacsorára voksoltak volna, azoknak is van egy jó hírünk: vasárnap Főnöki bőrfotel-Fejőgép nap lesz, ami remek alkalom arra, hogy érvényesítsék az akaratukat és az utolsó cseppet is kihozzák a kínálkozó lehetőségből.
Addig pedig metál!

