Kategória: Életmód | 0 hozzászólás
Heroes of Might and Magic 3 és a bútorjegyek
Bár a bölcsészek között kevés az igazán nagy gamer, azért a Bútorhoroszkópnál van néhány játék, amivel szívesen ütjük el az időt takarítás és egyebek helyett. Ilyen például a Diablo II, amiről már írtunk, és ilyen is a Heroes of Might and Magic széria III-as játéka. Őszintén megmondom, a IV. nekem túl zagyva volt, az V-re már nem volt időm, a II. meg ugye már csak DOSbox alatt fut, bár az annyira egyszerű, hogy nem kell kockának lenni, hogy használjuk.
De gondolom másoknak is a Heroes III a kedvence. Úgyhogy amikor beszélgettünk a játékról (“Olyan mint egy battle dwarf!” illetve „Hazamegyek town portallal aztán már jövök is vissza!”), eszünkbe jutott, hogy érdekes összefüggések lehetnek a játék elemei és a bútorjegyek között. Úgyhogy mindenki nagy örömére jöjjön a Heroes III bútorológiai elemzése. Az alapverziót vettük figyelembe, a The Restoration of Erathia-t, a kiegészítőket nem.
Maguk a városok is megfeleltethetőek a bútorjegyek főbb típusainak. Szerintünk a Dungeon város leginkább a Szagos jegyekre jellemző, hiszen hatékonyak, erőszakosak, ugyanakkor nem épp az elegáns megoldásaikról híresek.
A játék egyik legerősebb harcosa, a Black Dragon kétséget kizáróan maga a tüzet okádó, elfüstölő magasságos Szagelszívó. Ráküldöd az Armageddont, meg se kottyan neki, hiszen egója stabil és kikezdhetetlen. Igazából nagyon nehéz megtalálni a gyenge pontjukat. Azonban egy Szagelszívó képtelen takarékoskodni úgy, mint egy tartalmas jegyű, és a fekete sárkány is valljuk be, elég drága.
Tipikus Szagelszívó hős: Sephinroth, aki basic wisdommal és intelligence-szel rendelkezik, és van nála csilivili kristály is. Bájos pofikája mögött igazi fenevad, aki nem fél a fekete sárkányokkal a brancsában irtani az ellent. A Szagelszívók elszántsága jól passzol a Dungeon típusú harcosok mellé.
A Járóka kegyűek a Minotaur Kingekkel érezhetnek lelki hasonlóságot. A Minotaurt én mindig úgy használom, hogy berakom védeni a lövős egységeket, mert nem tud annyit menni, nem olyan gyors mint mondjuk a “cicus”, a Scorpicore. A Járóka stabil ritkán esik depresszióba, és a Minotaur King morálja is mindig pozitív.
Tipikus Járóka hős: Synca, aki basic scholarral rendelkezik (ne feledjük, hogy a Járókák nagyon jó pedagógusok), és a basic leadershippel a reá bízott harcosok moráljára igen jó hatással van, ráadásul a más szemében félelmetes skorpiócicusokat is jobb belátásra tudja bírni, mert növeli azok támadó és védekezőképességét és ember létére nem ijed meg a Dungeon várak szörnyűséges teremtményeitől.
A Pelenkázóasztal hasonlítható a Scorpicore-hoz. A skorpióról hírlik, hogy saját magára is veszélyes, és ez sajnos a híresen meggondolatlan Pelenkázóasztalokra is igaz. Gyors, mozgékony, felhívja magára a figyelmet ugyanakkor az ember megláthatja benne a doromboló házimacs rokonát is, ugyanakkor a farkát, az nem érdemes húzogatni, ha jót akarunk magunknak. És a Pelenkázóasztal férfi is tipikusan olyan, akikkel érdemes vigyáznia a nem szagos bútorjegyű nőknek. A Scorpicore paralizálni is képes ellenfelét, és a Pelenkázóasztal száját is időnként elhagyják olyan kijelentések, amik után az ember köpni-nyelni nem tud és újra kell bootolnia.
Tipikus Pelenkázóasztal hős: Damacon. Csak egy advanced offense skillje van, így lehet más tulajdonságokkal is felruházni, ráadásul önzetlen és pénzt hoz a konyhára. A Pelenkázóasztalok befolyásolhatósága rémlik fel nekem róla, ugyanakkor nem az éleslátásáról híres, hiszen Damacon troglodita, azaz barlanglakó.
A Tartalmas jegyek lelkületével leginkább a Castle típusú városok harcosai rokoníthatók. Ők a jó ügyek, a tisztaság és a pénz jegyei. De varázslataikban azért nem érik el a legmagasabb szintet.
A Tolóajtós szekrény maga természetesen a hős lovag, a Champion, akinek még a lova is teljesen ki van fukszolva. Azért nem az Arkangyal, mert sajnos a Tolóajtós szekrény jegyűek elég önzők lenni: feltámasztani másokat azért nagyon komoly dolog ám. Nem angyalok, de azért hősök, akik derekasan odateszik magukat, igaz, azért kell nekik a ló is. Ha egy ellenfél áll előtte, képes hátulról is megtámadni akár. Ez a sajátos viselkedés sajnos a lelkük mélyén irigységet, rosszindulatot is hordozni képes Tolóajtósokra is jellemző lehet. De alapvetően azért használható és nagyon jó harcosok.
Tipikus Tolóajtós hős: Edric, aki a vad griffineket képes megszelídíteni és maradásra bírni. Basic leadership skilljével képes másokat is cselekvésre bírni, ugyanakkor nem feledkezik meg a Tolóajtós sohasem a saját védelméről, és Edricnek van basic armorer skillje.
A Castle várak Zealot harcosa maga a megtestesült Fogas, aki többnyire a hátsó vonalban foglal helyet, és csak akkor összpontosítja energiáit, ha nagyon kell. Akkor viszont hatékonyan, hiszen a Fogasok magukban nagy tudást hordoznak, amivel képesek hirtelen sokkolni a környezetüket. A Fogasok messzire látó, perspektívában gondolkodó emberek, és a Zealot nagy hatótávolságú lövése is ezzel rokonítja őket. Közelharcban ugyanakkor sebezhetők, a Fogas sem a legszívósabb jegy a bútorkörben. A Zealot relatíve olcsó, és a Fogasokat sem igen a pénz szokta motiválni.
Tipikus Fogas hős: Ingham, a Fogasok, akarom mondani Zealotok spirituális vezetője. Basic wisdom és mysticism skilljével alkalmas a spirituális fejlődésre, és képes meggyőzni a Zealotokat arról, hogy növeljék támadó és védekezési képességüket. Ingham a történet szerint egy kolostort vezetett, és a Fogasok sem mindig szeretik a nagyváros zaját, szeretnek külön kis szentélyükbe elvonulni mint egy szerzetes.
Az Éjjeliszekrények rokonságot a Marksmen harcosokkal érezhetnek, akik ugyan hátul vannak, nem igen figyelni rájuk, azonban az ellenfélnek igencsak kellemetlen meglepetéseket okozhatnak, hiszen kétszer is lőnek. A Marksmen elérhető már az alacsonyabb szintű várakban is, nincsenek nagy igényei, miként az Éjjeliszekrények sem. Nem nagy, grandiózus személyiségek, de nagyon hasznosak. Sajnos az Éjjeliszekrényeknek időnként szükségük van utántöltésre testileg és lelkileg is, és a Marksmen mellé is elkél az ammo cart, különben kifogy a nyílvesszőkből.
Tipikus Éjjeliszekrény hős: Lord Haart, aki nagyon sok pénzt hoz a konyhára, hiszen az Estates a specialitása is, a napi +350 arany mellett is. Az Éjjeliszekrények is reálisan gondolkodó, hasznos elemei a csapatnak. Lord Haartnak ugyanakkor nincs basic wisdom skillje, és az Éjjeliknek is nehéz sokszor elemelkedni a földről a magasabb szellemi régiók irányába.
Az Élveteg jegyek képviselőinek jellemzői hasonlóak a Necropolis város lakóihoz. Ők azok, akik nem félnek a haláltól és csattogó állkapoccsal mennek neki a másiknak. Persze, ők is a sötét oldal képviselői, de legalább szexin teszik. A Necromancer-Élveteg olyan, mint egy szörnyeteg egy horrorparódiában.
A Bárszék maga a megtestesült Vampire Lord. Míg a Bárszéknek az ivás, úgy a Vampire-nek a vér ivása a szenvedélye. Bár a Bárszékek megpróbálnak mindig a magányos farkas szerepében tetszelegni, de közben nem tudnak meglenni mások figyelme nélkül. És persze időnként ki is használják őket a maguk szexi módján. Egy Bárszék szereti magasból szemlélni a dolgokat és könnyednek látszani, és a Vampire Lord is repülő harcos, aki maga köré kanyarintja elegáns köpenyét, aztán megy zúzni. És míg a Bárszékek is hajlamosak szenvedélyeikre túl sok pénzt szánni mindenről megfeledkezve, úgy a Vampire Lord kifejlesztése és megvétele bizony sokba kerül.
Tipikus Bárszék hős: Nimbus, akinek eagle eye skillje arra utal, hogy a Bárszékek szeretnek állatira jólértesültek lenni, és akkor is odafigyelnek mások beszélgetésére, amikor nem gondolnánk róluk. Szeretnek másoktól trükköket ellesni, aztán előadni a sajátjukként és közben baromira elégedettek magukkal. A Bárszékek pedig nagyon vigyáznak a nimbuszukra is.
A Szobainastól rettegjen mindenki, hiszen ők a Dread Kinghtok, akik ha belendülnek, akkor irtózatos pusztításra képesek, és félelmet nem ismerve mennek előre. Ha nagyon mérgesek, irtózatos átkok hagyják el a Szobainasok száját meggondolatlanságukban. Persze a Dread Knightnál ez jól sül el, miként az életben is néha a Szobainasok hatalmas energiája kell ahhoz, hogy rendet tegyen. És egy jó passzban lévő Szobainas kétszer akkora erővel képes lecsapni is.
Tipikus Szobainas hős: Tamika. A Szobainasok nem szeretnek alakoskodni, fontos hogy azonosak legyen önmagukkal, és érzéseiket is nehezen tartják korában. Ők maximálisan képesek azonosulni saját elgondolásaikkal, jelen esetben azzal, hogy ők Dread Knightként rontanak a csatába zúzni, és az ideális Szobainas hős is eme harcosokra van a legjobb hatással. És ez akkor is igaz, ha Tamika eredetileg vámpír, mert a Szobainasoknak nem a származás fontos, hogy honnan jöttek (mint mondjuk a Tolóajtós szekrényeknél) hanem az, hogy mivé válnak.
A Dohányzóasztal ideális harcosa a Power Lich, mert ezek az egyetlen lövők a nekrók csapatában, tehát nem mennek az ellenség elébe. A Dohányzóasztalok is inkább passzívak, amint lehet, de ha cselekedniük kell, akkor meglepően hatékonyak tudnak lenni, és tömeges pusztítást véghez vinni az ellenség soraiban, mint ahogy a Power Lich is egyszerre több harcost is sebezni tud. A Dohányzóasztalok aromákat, illatokat szerető személyisége a Lich mérgező füstfelhőjében pusztító módon nyilvánul meg.
Tipikus Dohányzóasztal hős: Moandor. A Dohányzóasztalok kiegyensúlyozott, karizmatikus személyiségek, akik a hozzájuk hasonlókkal nagyon könnyen megteremtik a közös hangot (ám idegenekkel szemben kezdetben bizalmatlanabbak, mint más jegyek képviselői). Moandor mint Lich is inkább a többi Lich támadó és védekező képességét képes növelni.
Az Aktus jegyűek jórészt a Rampart város lakóival érezhetnek lelki rokonságot, hiszen az Aktus jegyűeknek nagyon fontos a harmónia, legyen szó a körülöttük élő emberekről, vagy a természetről is, ugyanakkor képesek bedőlni az egyszerűbb parasztvakításnak is, fontos hogy színesek és különlegesnek is tűnjenek a dolgaik. Azonban fellengzősségük és az időnként rájuk törő remete hajlamok miatt a hideg hegyek között, (elefántcsont)toronyban élő Tower városok lakóival is rokonszenvezhetnek.
Mi is lehetne a Heroes III legzsúrkocsibb harcosa, mint a Master Genie, aki alapállapotban egy dekoratív használati tárgyban lapul addig, míg másoknak szükségük nem lesz rájuk. A Zsúrkocsitól csak kérni kell, és ő megteszi, amit tud, akár három kívánságukat is valóra váltja, mint ahogy a Master Genie is képes háromszor varázsolni valami pozitívat a hozzá közel állók számára. A Zsúrkocsik szeretnek különlegesen kinézni, és hát a Genie is kék, ami azért nem egy random színezet még a varázserejű lények között sem. Cserébe viszont sebezhetőek.
Tipikus Zsúrkocsi hős: Aine. A Zsúrkocsik szeretik megosztani másokkal, a hozzájuk közel állókkal azt, amijük van: Aine-re pedig ez fokozottan igaz, hiszen nemcsak pénzt hoz a konyhára, napi 350 aranyat, de a tudását is átadja másokkal a basic scholar skillje révén, ráadásul dzsinn létére egész finom kis pofikája van, egy Aktus jegyűtől kevesebbet nem is lehet várni.
A végtelenül hiú Rekamiék még más jegyekhez képest is nehezebben tűrik, ha felszarvazzák őket, úgyhogy inkább maguk veszik fel azt, és nyársalják fel azokat, akik a békéjükre törtnek. A Rekamiék ragyogása olyan fényes, hogy olykor elvakíthat másokat, és a War Unicorn is megteheti ezt, ráadásul egy jó passzban lévő Rekamiéról mások átkai is leperegnek, és az unikornisoknak is van ellenállóképessége az ártó varázslatokkal szemben.
Tipikus Rekamié hős: Jenova. Bár nincs kiemelkedő bölcsessége és intelligenciája ténylegesen, de mi elhisszük neki. Ráadásul jó a szeme és lőni igencsak tud. A Rekamiék sokszor igen jól bánnak a szavakkal, és hatékonyan tudják használni beszélőkéjüket ahhoz, hogy elérjék a céljaikat, így hasonlatosak a sebezhető, de jól célzó íjászokhoz. És Rekamié-Jenova személye vonzza a csillogást, a vagyont is, így jut másnak is: 350 arannyal ajándékozza meg az ügyet, melyet szolgál.
A Dendroid Soldier harcosok a Franciaágyakhoz hasonlóan nem a sebességükről híresek, hanem az (lelki)erejükről. Lassan menetelnek a cél felé, vagy egy helyben maradva megóvja a körülötte állókat. A Franciaágyak szeretik az állandóságot, és idegesíti őket a túlzott pattogás, ezért ha nagyon bepöccennek, akkor másokat úgy kiosztanak, hogy azok lába a földbe gyökerezik, így jár az, aki fel akarja őket bosszantani.
Tipikus Franciaágy hős: Melodia, aki bölcs és tudását igazi Franciaágyként mások segítésére használja fel basik luck skillje segítségével. A Franciaágynak nemcsak a saját céljai a fontosak, hanem az, hogy mindenki, akit méltónak tart rá, részesüljön az áldásaiból, így a Fortune varázslat a specialitása, amely gyengébb harcosokra még jobban hat, pártolva a gyengébbeket.
A Segg-hely, vagy más szóval a Súlyponti jegyek képviselői elég súlyosak tudnak lenni, bár néha megtévesztik környezetüket a könnyedség és az egyszerűség látszatával. De mindig többet tartogatnak, mint amit várhatunk tőle. A játékban a sárkányok, varázslók, titánok között hajlamosak lehetünk alábecsülni a Stronghold és a Fortress várak harcosait, pedig ha nem is annyira fifikás, de mindenképp erős és igencsak strapabíró harcosok teremnek közöttük.
A Hokedlik igazából a Lizard Warriorokra hasonlítanak. Sokan vannak, jól használhatók a csatában, strapabíróak, nincsenek nagy igényeik hiszen csak 2-es szintűek, tehát igazi jolly jokerek. A lizard hasonlat azért sem véletlen, mert sajnos ha a Hokedlik úgy érzik, hogy palira veszik őket és nagyon besokallnak, akkor elkezdenek keménykedni, és elég gyíkságokra képesek. Persze nagy pusztítást nem tudnak véghez vinni, de azért kellemetlen perceket okozhatnak.
Tipikus Hokedli hős: Voy. Ő azon kevesek közé tartozik, akik vízen is jól tájékozódnak. A Hokedlik folyamatos mozgása, aktivitása magában hordozza az elvágyódást is, sokszor távoli tájak felé is. A Hokedlik imádnak utazni, és jól kiismerik magukat a változó szelek közepette is, úgyhogy értelemszerű, hogy Voy ideális lehet számukra, hiszen specialitásuk a navigációs képességüket erősíti.
Mi más is lehetne a Főnöki bőrfotel megfelelője a játékban, mint a Behemoth, pontosabban annak is az „über” fajtája, az Ancient Behemoth. Ijesztő az ábrázata, természetesen vicsorog is. A Főnöki bőrfotelek is szeretnek már az első benyomással tarolni, hogy azonnal lássa az ellenfél, kivel áll szemben. Ráadásul a behemót is gyors, és a jó reagálóképesség, a Főnökiknek is meghatározó sajátossága. Kőkemények.
Tipikus Főnöki bőrfotel hős: Crag Hack. Azt hiszem, nem kell magyarázni, már a ’képe is olyan”. Szarvak, nagy bajusz, szakáll. Ránéz az ember, és rögtön tudja, hogy ez zúzni fog, ráadásul az offense a specialitása, szóval bevállalóssága nem ismer határokat. Viszont wisdomja nuku, úgyhogy az eszén könnyen túl lehet járni. Persze ez azért nem olyan örvendetes dolog, hiszen a Főnöki bőrfotelek ha agresszívak is, de legalább egyenesek, és nem szeretik a sunnyogást, mismásolást.
A Kanapé jegyűek ideális harcosa a Wyvern Monarch: gyors, erős de drága, hiszen a Kanapék is hajlamosak úri szeszélyeiktől vezérelve tovább nyújtózni a kelleténél. A Kanapé ha összeszedi magát, elhúz a világ túlsó felére is, hogy elérjék, amit akarnak. Megisszák a szárnyakat növesztő italt, aztán reszkessen mindenki. A baj csak az, hogy a Kanapé lendülete nem mindig elég, úgyhogy más megoldást kell keresniük, akár külső segítséget, akár saját kútfőből. A Wyvern Monarch mérge pont ilyen ötlet, ami akkor is hat, ha épp nincs mód a cselekvésre.
Tipikus Kanapé hős: Merist. Megvan a basic wisdomja és a learning képessége, ami azt mutatja, hogy a Kanapoék alapvetően nyitottak az új ismeretekre és könnyen tanulnak, ugyanakkor veszély esetén egy pillanat alatt visszabújnak a csigaházukba. A Kanapék is sokszor az ösztönös kíváncsiságuk és a biztonságérzet keresése között őrlődnek. Merist specialitása a stone skin, vagyis tud magára vigyázni, ha kell.
Mi más is lehetne a Heroes III-mal játszó Kutyaólak ideális harcosa, mint a Wolf Raider, amely fejlődésük korábbi időszakára emlékezteti őket, amikor még farkasodúk voltak és néhány ócska külsejű félmajom megpróbálta őket szelídebbé tenné. A Kutyaólak mozgékonyan, lelkesen szolgálják a számukra fontos ügyet és ha kell, egymás után kétszer is képesek bealkotni, dupla energiákat mozgósítva.
Tipikus Kutyaól hős: Drakon. Ő a falkavezér, aki ideális vezető lehet a Kutyaólaknak, hiszen van leadership skilljük, amikkel a többi falkatag morálját tudják növelni, ugyanakkor a Kutyaólaknak helyén van a saját eszük is, és soha nem feledkeznek meg a saját érdekeikről is, így Drakonnak is van armorer skillje. Vezetői képességeit jellemzi, hogy specialitása a hiénaharcosok, a gnollok támadó és védekezőképességének növelése.
Ennyi bölcsesség után mit is mondhatunk többet? Semmit, menjünk játszani!

